Mégsem kezdődhet az M0-s építése
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
A tegnapi hír szerint az EMWL Autópálya Konzorcium építheti meg az M0-s új, 6,3 kilométeres szakaszát, mely 9,75 milliárd forintos ajánlatával nyerte a több mint 6 kilométeres szakasz építésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A tender hat indulója közül kettőt azonban kizártak. Az Index szerint ezek egyike a nyertesnél alacsonyabb árat ajánlott, s most a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul. A beruházást a végleges döntésig nem indítják el.
„Természetesen nem fogadjuk el a döntést, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulunk, hogy mondja ki: szabálytalanul és alaptalanul zártak ki minket” – mondta a lapnak Baranyi Sándor, a Szeviép vezérigazgatója. A szegedi székhelyű építőipari cég a spanyol Sedesával társulva 9 690 395 805 forintért építette volna meg a 6 kilométeres, két csomópontos, kétszer háromsávos és leállósávos utat. A két ajánlat között mindössze 57,6 millió forint a különbség.
A NIF a konzorcium kizárásával kapcsolatban úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a konzorcium a műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek 12 úgynevezett „erőforrás-szervezet” bevonásával igyekezett megfelelni. Az ilyen szervezetek bevonására az ajánlatkérési dokumentációban kiadott nyilatkozatminta megfelelő kitöltésével és benyújtásával kerülhetett volna sor, azonban ezt az ajánlattevő elhibázta. Hiánypótlás során pedig erőforrás-szervezetet már nem vonhat be a konzorcium, és bár „a hiánypótlás körében még mindig igazolhatta volna az alkalmasságát az ajánlattevő saját kapacitásokkal, azonban ezt sem tette meg” – magyarázta a NIF.
A 8 érvénytelenségi indok közül 4 ezzel a hibával függ össze, míg további 4 érvénytelenségi indokból volt egy formai jellegű hiba, a pályázó nem tudott az ajánlattevő vízgazdálkodási építmények területre vonatkozóan megfelelő felelős műszak vezetőt megajánlani, és nem mutatta be a megajánlott eszközök elhelyezkedését sem. Az utolsó érvénytelenségi ok a beárazott költségvetéssel függ össze, amelyet az ajánlattevő nem megfelelően töltött ki.
A döntés várhatóan 1-1,5 hónapon belül megszületik, s ha a KDB helyben hagyja a NIF döntését, szeptemberben megkezdődhet a munka.















