Valóban segítik az uniós források az építőipart?
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
A kormány 2008 novemberében 1800 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló beruházást hirdetett meg. Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint ennek köszönhetően tavasszal 3,5 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye – olvasható a Világgazdaságban.
Mint mondta, 160 pályázatnál már a tényleges kivitelezési munkák folynak, ez 800 milliárd forintos azonnali megrendelést biztosít az építőiparnak. További fellendülést vár attól, hogy már több mint 300 pályázat esetében megszületett a támogatási szerződés, összesen 1200 milliárd forint értékben.
Ugyanakkor Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke szerint a valóság mást mutat. A szövetség tagjainak nem egyértelműen pozitívak a tapasztalatai, sem a maguk, sem az üzleti partnereik körében nem számolhatnak be sikeres pályázásokról az elnök szerint.
Koji László, az ÉVOSZ alelnöke bürokratikusnak tartja a rendszert, vontatottan halad a projektek előkészítése, nehézkes a munkák versenyeztetése. Sok az érvénytelen pályázat, mert a kiírásban megkívánt műszaki tartalommal nem áll összhangban az elnyert pénz.
Baksa Attila, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy gyorsítani kellene a döntések meghozatalát. Tóth Istvánné, a DÉSZ-KER Zrt. elnök-igazgatója is arra panaszkodott, hogy nagyon lassan haladnak a pályáztatások, túlságosan bonyolult és hosszú az elbírálás. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel általában a legalacsonyabb áron pályázó kapja a munkát, ezzel a megrendelők tulajdonképpen az adókerülő csalókat támogatják.










