Kengo Kuma építész: Budapest tartalmas üresség

Tradicionális, innovatív, transzparens, puha, meleg, törékeny. Ugye jó érzést keltenek bennünk e szavak, melyekkel Kengo Kuma építészetét jellemezhetjük? A magyar kormányzati negyedet is jegyző, a kortárs japán építészet egyik legnagyobb sztárjának számító Kuma oeuvre-jét a japán építészeti tradíciók huszonegyedik századi újragondolása fémjelzi.

- Minek köszönhető, hogy az üres tér ilyen fontos szerepet tölt be építészetében?

- Ahhoz, hogy ezt elmagyarázzam, először a japán no-színházról kell beszélnem. A no-színház a színpad és a közönség közti üres térben működik. Úgy gondolom, az üres tér az építészet legfontosabb része, épp ezért nálam is ez tölt be központi szerepet. A no-színházban nincsenek falak, hanem a padló segítségével határolják le a játékteret úgy, hogy egyszerűen vonalakat húznak a homokba. Ez a vonal a szelet és a fényt szimbolizálja. Én is erre törekszem az építészetemmel; célom, hogy az emberek megérezzék a szelet és fényt, mely a struktúrából árad.

- Minek köszönhető, hogy az Ön épületeiben sokkal ikonikusabb szerephez jut az anyag, mint a forma?

- Mert úgy gondolom, hogy az építészet nem a formáról, nem az ikonikus alakról, hanem az épület, az ember és a környezet egyes elemei közti viszonyról szól.

- Míg épületeinek külsejét a környezetnek rendeli alá, addig a belső terek kialakításakor azt tartja szem előtt, hogy az minél jobban alkalmazkodjon az emberi testhez, s minél kontemplatívabb legyen. Ön szerint működhetne-e a nyugati kultúrában is a meditatívabb épületbelső? Egyáltalán, Frank Lloyd Wright után mit tanulhat még a nyugati építészet a japántól?

- Úgy gondolom, a nyugati kultúrkörben is éppúgy működnek a kontemplatív terek, mint Japánban. Egyébként valóban Wright volt az, aki felfedezte a japán kultúrában fontos szerepet játszó üres tér esszenciáját a Nyugat számára. Őt a tea és az ukiyoe képek, azaz a mindennapi emberek életét megörökítő fanyomatok ihlették meg, ezekből nyerte ki azt, amit ma a modern építészet központi koncepciójának tartunk – azaz a transzparenciát. Ebben az értelemben nem túlzás azt állítani, hogy a 20. századtól kezdve a világ építészetét nagymértékben befolyásolta a japán tradíció.

- Több kiállításon is szerepelt struktúra nélküli teaháza, melyet úgy alakított ki, hogy egy lebegő héliumgáz-ballonra könnyű szövetet függesztett fel, mely sátrat formál.

- Amikor azt mondom, hogy az a célom, hogy kitöröljem az építészetet, erre gondolok. A teaház tulajdonképpen egy laboratórium, ahol magát a transzparenciát tapasztalhatjuk meg: azt, hogy a transzparencia lehetséges, és még a legkisebb terek esetén is működőképes. A transzparencia azonban természetesen olyan állapot, amikor még mindig van valamilyen réteg a test és a környezet között.

- Mely munkáit tartja különösen fontosnak eddigi alkotásai közül?

- Két közösségi központot említenék. Az egyik a Shimonoseki-ben található Toyoura Közösségi Központ, mely agyaggal fedett acélból készült. Egy másik kedvenc a franciaországi Besançon-ba tervezett közösségi központ, melyet kizárólag helyi építőanyagok újszerű felhasználásával terveztünk. Büszke vagyok továbbá a Hiroshige Ando Múzeumra, mely természetes anyagokból épült, s szerkezete a környékről származó cédrusfából készült lamellákból áll. A múzeum egy üres tér köré szerveződik, így kapcsolva össze az előtte fekvő várost a mögötte tornyosuló heggyel, s így lesz a múzeum kapu az épített és a természetes környezet között. Ando ráadásul olyan kortárs művész volt, akire mélyen hatottak rá a japán tradíciók is, ilyen értelemben az üres tér a klasszikus és a kortárs művészetet is összeköti.

- Ön számos múzeumot épített Japán-szerte. Miben különböznek az ottani múzeumok a nyugatitól, ahol hosszú ideje a white cube rendszer, azaz a fehér falakon alapuló múzeumépítészetnek van létjogosultsága?

- A white cube koncepció a 20. század szülötte, Nyugaton sem létezett korábban. Ezt a koncepciót nem csak a Suntory, hanem a 2009 végén nyíló Nezu Múzeum esetében is meg kívántam haladni. Ehhez nagyon egyszerű eszközöket hívtam segítségül: a fényt és különleges építőanyagokat. Mondok egy példát: a Suntory Múzeumban 17-19. századi japán iparművészetet állítanak ki. Megpróbáltam megérteni ezt a művészetet, s ez ihletett arra, hogy a múzeumbelsőt a törékeny rizspapír és puhafa segítségével alakítsam ki.

- Miért fordult figyelme a vasbetontól a műanyag, a fa és az üveg felé?

- Akkor kezdtem érdeklődni ezen anyagok iránt, mikor megalapítottam a saját építészstúdiómat. Mély benyomást tett rám a mesteremberek munkája, főleg az ácsoké, hiszen ők rendkívül kifinomult és gazdaságos módszerekkel tudják felépíteni a tradicionális japán faházakat. Ekkor döntöttem el, hogy újjáélesztem ezt az építészeti hagyományt, s olyan épületek esetében is alkalmaztam, mint a Louis Vuitton Moët Hennessy tokiói központja.

- Mennyiben jelent ez a fajta anyaghasználat közeledést a természetbarát zöld építészet felé?

- Természetes állapotról akkor beszélhetünk, ha a test puhán kapcsolódik a környezetéhez. Természetes építőanyagnak tehát bármit tekinthetünk, ami ilyenkor kettejük között áll. A műanyag és a beton is lehet természetes – jómagam is terveztem már műanyag házat.

- Milyen japán építészetből átemelt elemeket használt a kormányzati negyed tervezésénél?

- Budapest a világ egyik legattraktívabb városa. Különlegessége, hogy sok minden találkozik itt: kelet és nyugat, észak és dél, középkor és jelen. Terveinkben éppen ezért ötvözni próbáltuk a keleti és nyugati módszereket, mégpedig úgy, hogy egy úgynevezett „tartalmas ürességet” hozzunk létre.

- Hogyan befolyásolta a subprime krízis a japán építőipart?

- A magánberuházók nagyon sokat szenvednek, de a társadalom nem. A mostani válság ugyanis sehol sincs ahhoz képest, amit a kilencvenes években éltek át a japánok.