Megint a kisebb lakásokat keressük majd
Címkék: bérlés, ingatlanpiac | magazin összes címke »
Megfordulhat az elmúlt 1-2 év látványos tendenciája a lakások méretének növekedését illetően, s már januártól megnő a kisebb és olcsóbb lakások iránti kereslet. Ennek hatására reális a lehetősége annak is, hogy jövőre az újonnan induló projekteknél a lakásméreteket, illetve a lakások szobaszám szerinti összetételét már a változó vevői igényekre szabják.
Csökkenhet például a hálószobák mérete (bár hivatalosan most már csak legfeljebb 8 négyzetméterig), vagy a gyakran indokolatlanul nagy közlekedőkből lehet lefaragni – vélekedett elemzésében az Otthon Centrum. Sokan inkább lemondanak majd a hálószobáról, hogy ezzel több millió forintot megtakarítsanak.
Várakozásaik szerint az új projektek esetében a beruházók módosíthatnak a lakásmixen, amennyiben valóban jelentős igény mutatkozik a kisebb lakások iránt. A lakás-alaprajzok változtatása természetesen csak az építkezés korai időszakában lehetséges. Azt ugyanakkor remélik, hogy mindez nem fog egyúttal a lakások minőségének rovására menni.
Azt is megjegyzi az ingatlanforgalmazó, hogy a vevők hitelfelvételi nehézségei, illetve az elhalasztott vásárlások miatt élénkülhet a bérlakás-piac. Sokakat ugyanis a kényszer, a szigorodó hitelfelvételi lehetőség az albérlet felé terel, de az óvatosabb hitelképes vevők is inkább kivárhatnak, amíg kedvezőbbé nem válik ismét a hitelfelvétel.















