Folyik a vizsgálat az M6-os feketemunkásainak ügyében
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
A munkaügyi főfelügyelőség Tolna megyei kirendeltsége már megkezdte vizsgálódását az M6-os autópálya munkálataiban közreműködő alkalmi munkások szabálytalan foglalkoztatásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Hírlap.
Szabó Richárd és több társa kedden a szekszárdi igazságügyi hivatalban részletes jegyzőkönyvet vetetett fel az M6-os autópályát építő alvállalkozó cég járulékcsalásával kapcsolatban. A nyilatkozó munkás szerint az építkezés fővállalkozója, a Colas Hungária ellen kell lefolytatni a vizsgálatot. A Colas cáfolta, hogy felelős lenne, hiszen, mint mondták, odafigyelnek az alvállalkozókkal kötött szerződések munkajogi vonzataira.
Gedeon András, a főfelügyelőség szóvivője a lapnak elmondta, hogy az igazságügyi hivatal az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Tolna megyei kirendeltségéhez küldte az ügyet, a munkaügyi főfelügyelőség pedig meg is kezdte a vizsgálatot. Nem zárható ki, hogy feketén alkalmazták az embereket, márpedig minél több érintett munkást találnak a vizsgálatok idején, annál nagyobb lehet a pénzügyi szankció.










