Videó: fényből építenek házat a magyarok

A Velencei Építészeti Biennálé a világ legrangosabb nemzetközi, szakmai rendezvénye. A 11. alkalommal meghirdetett rendezvény szlogenje: Out there: Architecture Beyond Building, azaz, Odakint: építészet az építészeten túl. A kiállító 70 ország között Magyarország egy határozottan figyelemfelkeltő, valós-virtuális, kreatív, de nem könnyen befogadható projekttel kápráztatja el a közönséget a Magyar Pavilonban!

Installáció vagy lakóház?

Corpora in Si(gh)te az installáció neve és már a kifejezés is mutatja annak összetettségét, sokrétűségét. A corpora a latin test szó többes száma, míg az angol sight annak vizuális megjelenésére, ill. a site annak térben való kiterjesztésére utal. A Biennálé főkurátora, a Cincinnati Art Museum igazgatója, Aaron Betzky igazi kihívás elé állította a kiállítókat, amikor az idei seregszemlére forradalmian új megoldásokat, jövőbe mutató, sci-fibe hajló, a társtudományok és társművészetek határán mozgó, helyspecifikus, utópista, disztópista, kísérletező megoldásokat vizionált. Büszkén állíthatjuk, a magyar installáció nemcsak megfelelt a követelményeknek, de egyaránt ámulatba ejtette mind a szakmát, mind pedig a kiállítás látogatóit!

De mit is takar a Corpora in Si(gh)te?

Először is a projekt koncepciója totál szembe megy az építészeti mainstreammal, azaz jelen esetben nem egy fentről szerveződő, építész által megtervezett objektumról van szó, hanem egy alulról szerveződő, központi tervezőt nélkülöző struktúráról. (A természetben találunk erre eklatáns példákat: a darázsfészkek, a termeszvárak kialakulása során, de ide sorolhatók az anatóliai barlanglakások is.) A projekt egy olyan építészeti koncepciót valósít meg, ahol egy számítógépes szoftver segítségével a valós térbe virtuális struktúra vetítődik ki, a valós tér meghatározott pontjainak a változását figyelembe véve. Ezek a pontok a Magyar Pavilonba és az azt ölelő Girardi Parkba kihelyezett speciális érzékelők, amik a környezet állandó változását – úgymint széljárás, páratartalom, hőmérséklet, fény és hanghatások – rögzítik, értékelik, majd önmaguk hoznak döntéseket arról, hogy hogyan épüljön fel a virtuális szerkezet, ami aztán videókamerák segítségével vetítődik ki a valós térre, képernyők, kivetítők segítségével.

Mivel a fenti paraméterek állandóan változnak, ezért a virtuális felépítmény is folyamatos mozgásban van. Az installációhoz negyven darab miniatűr, alacsony feszültségű, vezeték nélküli szenzort használnak, ezek közvetítik a változó információkat a kiértékelő szoftverhez, ami a már említett kamerák, és képernyők segítségével hozza létre a Pavilon és a Park területén a virtuális struktúrát.

Leegyszerűsítve, az épület veszi a környezet adását. Tulajdonképpen ez a generatív építészet egyik alappillére, hisz minden bizonnyal a jövőben úgy fogunk építkezni, hogy a lehető legoptimálisabban kihasználjuk az adott, rendelkezésre álló környezetet (nagy vonalakban most is ez a cél, csak nem mindig sikerül ezt megvalósítani), az épület céljának legmegfelelőbben. Ha pedig radikálisan megváltozik a környezet, akkor hozzáidomul az épület is – magától, ill. egy ilyen szoftver segítségével! Ha jobban belegondolunk ez most is így van, hisz a régi épületeket most is átépítjük, felújítjuk, kényelmi szempontjaink szerint alakítjuk. Merészebben gondolva ehhez a jövőben elég lesz megadni néhány paramétert a szoftvernek és az magától elvégzi nemcsak a tervezést, de az építkezés „fájdalmas” folyamatát is…

Magyar is, nemzetközi is

Nos, ehhez az álomhoz hozott minket egy lépéssel közelebb a Corpora projekt, mely egy nemzetközi, japán-svájci-magyar építész-művész csoport, a doubleNegativeArchitecture (dNA) terméke, melynek vezetője Ichikawa Sota, a híres japán építész professzor, motorja pedig a Maróy Ákos szoftverművész, programozó.A Velencei Biennálé november 23-ig még nyitva. Ha arra járna, feltétlen ugorjon be…