Óriási bajok jöhetnek, ha nem lép sürgősen lakásügyben az állam
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Állami szintű cselekvési programra van szükség a lakásügyben, mégpedig minél hamarabb, különben a lakásépítések számának további drasztikus csökkenésével, ezzel együtt gyárbezárásokkal, az ipari kapacitások visszafejlesztésével, elbocsátásokkal, a GDP szűkülésével és a magyar lakásállomány további elöregedésével számolhatunk – hívta fel a figyelmet a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE).
A Világgazdaság mai számában megjelenő cikk szerint a kormánynak sürgősen át kellene tekintenie a lakásügyet érintő kérdéseket, s meghoznia a szükséges döntéseket. Ez most annál is inkább fontos lenne, mivel nő a bizonytalanság a lakáshitelekkel kapcsolatban, szigorodnak, illetve szűnnek meg a devizahitelek.
Eközben a költségvetés lakásügyi előirányzata 2007 után mintegy 35 milliárd forinttal csökkent. A 190,7 milliárdos idei összeg a költségvetési kiadási főösszeg 2,11 százaléka, a GDP-hez mérten 0,7 százalék.
A TLE szerint már az elvont 35 milliárd forint visszapótlásával is beindítható lenne egy jelentős bérlakás-építési program, mely ennek az összegnek a többszörösét kitevő likviditást adna a jelenleg komoly válságban lévő építőiparnak, s egyben az egyre aggasztóbb gazdasági helyzetből is kiutat mutathatna, valamint konzervatív finanszírozási célt adhatna a bankoknak.















