További dossziék »

Hajléktalanok foglalták el a kormányzati negyedet

ingatlanmagazin | 2008. október 14. 8:54 | Módosítva: 2008. október 14. 8:54 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

A Magyar Nemzet annak járt utána, hogy mi a helyzet a korábban kormányzati negyednek kijelölt területen, melynek kapcsán Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára múlt héten úgy nyilatkozott, hogy annak megvásárlásával az állam 10 millió forint nyereségre tett szert.

A 10 millió forint Keller számításai szerint abból adódik, hogy a kormány a MÁV-tól 8,520 milliárd forintért vásárolta meg a telkeket, majd 927 millió forintot költött rájuk, ugyanakkor egy független szakértő értékbecslése szerint 9,457 milliárd forintot érnek.

A lap ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy a Pénzügyminisztérium még nyáron elkészített beszámolójában szintén azt állította, hogy pozitív a kormánynegyed mérlege, s ebben az szerepelt, hogy az ingatlant 1 milliárd forinttal drágábban lehetne eladni, mint amennyiért megvásárolták.

Körülnéztek a helyszínen is, s azt állapították meg, hogy a terület jelenleg teljesen lepusztult, az épületeket hajléktalanok foglalták el. Az egyik hajléktalan a lapnak úgy nyilatkozott, hogy éjszakánként 80-100-an is összegyűlnek itt, többen, mint amikor még hajléktalanszálló állt a területen.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek