További dossziék »

Elkapkodták az 1000 forintos telkeket Akán

ingatlanmagazin | 2008. október 10. 9:30 | Módosítva: 2008. október 10. 9:30 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

Valamennyi ezer forintért eladásra felkínált telek elkelt a Komárom-Esztergom megye legkisebb településének számító Akán – mondta el a kemma.hu-nak a falu polgármestere, Mór Antal.

A polgármester szavaiból kiderült, hogy jelenleg még csak az egyik telken kezdődött meg az építkezés, de a többi telek esetében is megkezdődött az engedélyeztetési eljárás.

Az önkormányzat természetesen feltételekkel adta el az ezer forintos telkeket. Ezek közül az egyik, hogy 3 éven belül háznak kell állnia az adott telken, míg a másik feltétel, hogy a lakók legalább 5 évig Akára legyenek bejelentve, mint helyi lakosok.

Érdeklődőből több is akadt, mint amennyi házhelyet a falu fel tudott kínálni. Akik nem jutottak most telekhez, csak azután szerezhetnek egyet, ha valaki visszalépne a vásárlástól. A faluban ugyanis nincs már több belterületi önkormányzati telek.

A polgármester úgy véli, hogy akik itt telket vásároltak, elsősorban a táj szépsége miatt tették azt. Kitért arra is, hogy a vevők között nemcsak helybeliek, hanem miskolciak, Pest megyeiek és fővárosiak is voltak. Nekik a szolgáltatókhoz való bejelentkezésben is segít a polgármester.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek