Sopron történetének legnagyobb ingatlanfejlesztésére készül
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Esély mutatkozik arra, hogy zöld utat kap Sopron történetének legnagyobb, mintegy félmilliárd euró (nagyjából 120 milliárd forint) értékű ingatlanfejlesztési programja. Felgyorsultak ugyanis a tárgyalások a Polar International és a Businesspark Sopron Zrt. alkotta konzorcium beruházásáról – tudta meg a Napi Gazdaság.
Az Aranytó (Sopron Golden Lake) elnevezésű beruházás az osztrák határtól alig néhány kilométerre, a Bécsbe vezető út mentén valósul meg egy 90 hektáros területen. Egy mesterséges tó körül többek között ötcsillagos wellness-szálloda, kaszinó, bevásárló-, 1200 férőhelyes konferencia-, valamint rekreációs központ, sportlétesítmények és éttermek épülnek fel. Mindez 250 ezer négyzetméternyi beépített területet jelent.
Az erről szóló terveket már tavasszal bemutatták, s azt is bejelentették, hogy tárgyalásokat kezdtek a hatóságokkal az ügyben. Az önkormányzat módosításokkal ugyan, de áldását adta a beruházásra. Ekkor megkezdődött a megvalósíthatósági tanulmány összeállítása, valamint felgyorsultak az egyeztetések is.
Azt ugyanakkor még nem tudják, mikor kezdődik az építkezés, ugyanis előbb szükség van egy szabályozási tervre, valamint gondot okoz, hogy a terület jelentős része magánszemélyek tulajdonában van. A várakozások szerint a kérdéseket legkésőbb a jövő év első felére sikerül tisztázni. A terület fejlesztésével egyébként korábban már többen is próbálkoztak, de sikertelenül.















