A házakat már ledózerolták, de még nem épül a bevásárlóközpont
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Több 10 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot tervez építeni a Spar a kendergyár egykori újszegedi területén. Ennek útjában volt 6 ingatlan a Gyimesi utcában, valamint a vasúti töltés és az újszegedi állomás. A házak tulajdonosaival, valamint a MÁV-val és az állammal is megszületett a megegyezés.
A házakat már le is dózerolták, de az építkezés egyelőre nem kezdődik. A lakásokat már hónapokkal ezelőtt elhagyták a tulajdonosok, utoljára azok költöztek ki az év elején, akik csak hosszas huzavona után 28 millióért voltak hajlandóak megválni otthonaiktól. 2 év után a magyar állammal és a MÁV-val is sikerült megállapodni. A cég átvágja a töltést, s távolabb helyezi az állomást. Emellett kialakítanak egy 750 méter hosszú, 40 méter széles, négysávos utat is.
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a lapnak elmondta, hogy tudomása szerint jövő tavasszal kezdi el a beruházó a négysávos út és az új bevásárlóközpont építését. Az önkormányzat a Spar kérésére és a területi főépítész ajánlásával módosítja a terület szabályozási tervét is, amivel lehetővé válik, hogy a beruházó lakásokat és irodaházat is építhet a Tisza Park elnevezésű új városrészben. Azt a pletykát azonban cáfolta az alpolgármester, hogy addig nem kezdődne el a beruházás, amíg nem épül meg a déli Tisza-híd. Utóbbi ugyanis a következő uniós ciklusra, 2013 és 2020 közé csúszik.
A 40-50 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban nemcsak az Interspar kap helyet, hanem más kiskereskedelmi cégek is üzlethelyiséget bérelnek majd.















