Videó: Szeremley Huba végleg hazatért

„A halállal úgy vagyok, mint az angolnák… Amikor eljön az idejük, leúsznak a Sargasso-tengerig, oda, ahol születtek.”

Ősök, hősök és dőzsök

Szeremley Huba a rendszerváltás utáni Magyarország egyik emblematikus figurája. A magyar milliárdos a nemzetközi üzleti életben is márkanév, vagyonát kalandos élete során a fejlődő világ országaiban szerezte. Kanada, Irán, Nyugat-Afrika, Afganisztán mind az otthona lehetne, ő mégis Badacsonyban tapossa hetvenes éveit. A badacsonyi hegy lábánál fekvő fogadója teraszán beszélgettünk politikáról, borról, aranyról, vallásról és az angolnákról…

Az öreg kalandor barátságos, de nehezen megnyíló ember. Pontosabban nagy diplomata. Amikor üzletről, pénzről kérdezi az ember, csak óvatos, mosolygós töltelékválaszokat ad, mintha a vagyon csak úgy magától tapadt volna hozzá hosszú élete során. Pedig az elmúlt években nagy értékű ingatlanvásárlásaival került a hazai médiumok reflektorfényébe: 700 millió forintért vette meg az egymással marakodó kisgazdáktól a párt pesti rakparton pompázó székházát. Badacsony környékén 140 hektár szőlő és föld tulajdonosa, a hegyen fekvő Szent Orbánról elnevezett fogadójáról, fölötte található villájáról és egyéb helyi ingatlanjairól, azok több százmilliós értékéről nem is beszélve. Aztán szóba kerül egy közös téma, az amerikaiak afgán és iraki megszállása: egy csapásra megváltozik a helyzet, oldódik a „vén csibész”. Kiderül, hogy kötődése a helyhez nem egyszerűen üzleti vagy érzelmi, családja ősi birtokait vásárolta vissza. Egyik felmenője készítette az 1800-as években a Balaton első magyar és német nyelvű leírását, saját rézkarcaival díszítve, sőt a szomszédos Szigliget utolsó előtti várkapitánya is az őse, Szeremley Sámuel.

Innen el!

Huba a hatvanas évek végén kalandos körülmények között mégis elhagyja a szülőföldet, a családjával egy kis sportrepülővel húz át a szomszédos Ausztriába, elegánsan a vasfüggöny fölött. Itt próbálkozik még a félbeszakított orvosi egyetemi tanulmányainak folytatásával, de hamar átnyergel a mérnöki pályára és mellékesen – az évek során – szociológiát is végez. A következő állomás Kanada, ami nem nőtt túlzottan a szívéhez, ezért úgy dönt – „a tömegekkel ellentétben, akik nyugatra özönlöttek” –, ő keleten próbál szerencsét. Ahogy meséli, hét évet tölt Perzsiában (Irán), „de semmi üzlet, ez inkább szakrális kötődés.” Közben többször „átruccan” Afganisztánba körülnézni, vadászgatni. Ez utóbbi utakra ma is nosztalgiával emlékszik vissza.

Hitek és tévhitek

A nagy szerelem azonban Afrika. Még egyetemistaként, Ausztriából látogat oda először, és hamar megfertőződik a varázsával. „Afrikánitisz”, ahogy ő mondja, elkapod és onnantól nincs menekvés, egy életre a rabja leszel. Először, mint annyi más kalandor lelkű, ő is aranyat keres. Bejárja a földrész néhány eldugott sarkát, a Szaharától az őserdőkig. Hamar észreveszi a kontinensben rejlő lehetőségeket, és egymás után alapítja sikeres üzleti vállalkozásait. Nigéria a bázis, de megfordul a Dél-afrikai Köztársaságban is. Talán ezek a tudott utazások táplálják azt a pletykát, hogy badacsonyi pincéjének a belső boltozatát Afrikából származó gyémántokból kirakott csillagképek díszítik. Csak mosolyog, amikor ezt említem, és később megmutatja a pincét. Csillagkép tényleg van, holddal és nappal, de ezek a borospince tetején, a teraszul szolgáló padlózatba vannak beágyazva és nem gyémántok, hanem féldrágakövek és elsősorban szakrális jelképek. Ugyanúgy legenda az is, hogy Szeremley csak a skót whiskyt szereti és még a saját borát sem issza meg. Megint őt idézve, ő nem szereti a bort, hanem tiszteli, és természetesen fogyasztja, főleg ha a sajátjáról van szó. Amúgy a bor marketingjéről is ellentétes állásponton van, mint a többi magyar borkereskedő: ő itthon olcsón, míg külföldön borsos áron értékesíti jó hírű nedűit.

Az utolsó út előtt

Legendásan rajong a Balatonért, de ebben is különleges álláspontot képvisel, szerinte a legfontosabb nem az állat és növényvilág, a környezet védelme lenne, hanem a benne és vele együtt élő emberé. „Hol vannak már a helyi kőfaragók, pákászok, halászok – mondja –, talán az utolsó mohikánok errefelé a szőlősgazdák, de az ő tevékenységüket sem becsüli az állam” – folytatja kritikáját. Terveit a tóról már sok fórumon elmondta, de csak kevés valósult meg ezekből. Ilyen elgondolása a Fonyód–Badacsonytomaj kompjárat is, ami valóban segíthetne a térségen, hisz így bekapcsolná az észak-nyugati medencét az M7-s forgalmába, és ezzel tehermentesítené az északi utak autóforgalmát is.

Végül néhány gondolat az angolnákról. Szeremley Hubának hét gyermeke van (öt saját, kettő nevelt), és a legkisebb most másfél éves! Amikor arról kérdeztem, hogy miért pont itt telepedett le, amikor annyi más remek helyen megtehetné ezt, a badacsonyi nagyapjának az utolsó perceiről mesélt. „Mindenkitől elbúcsúzott, nem volt sírás, és akkor megkérte nagyanyámat, hogy emelje fel a fejét, had lássa még utoljára a Balatont. Ő tudta, hogy hol és hogyan kell meghalni. Úgy vagyok ezzel, mint az angolnák… Amikor eljön az idejük, leúsznak a Sargasso-tengerig, oda, ahol születtek.”