További dossziék »

Aquabarlang épülne jövőre Vásárhelyen

ingatlanmagazin | 2008. július 8. 13:27 | Módosítva: 2008. július 8. 13:27 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

1 milliárd forintra pályázik Hódmezővásárhely a már tavaly megálmodott aquabarlang felépítéséhez. A beruházás összesen ugyan 2 milliárd forintba kerülne, azonban a felét kigazdálkodja a város. A pályázaton az első fordulót sikeresen vették – számolt be a Délmagyarország.

A 3600 négyzetméteresre tervezett aquabarlangról – mely, mint a neve is mutatja barlangszerű kialakítást kapna – már tavaly elkészült a látványterv, ez azonban már nem aktuális. Az újabbal viszont még nem készültek el teljesen. A lap szerint azonban mind kívül, mind belül másképp fog kinézni a fürdő.

Az egyik változás, hogy a sportuszoda mellett elhelyezkedő épület zöldtetős lesz, vagyis gyepszőnyeg, cserjék és kisebb fák kerülnek rá. A földszinten lépcsőzetes, egymástól vízesésekkel, zuhatagokkal elválasztott medencéket, valamint szaunákat, csúszdát és éttermet alakítanak ki, míg az emeleten pihenőket, merülőmedencét, jakuzzit, aerobiktermet és szoláriumot.

Az önkormányzat az első lépésen túljutott: beadott pályázata megfelelt az első körben, mindössze kisebb módosításokat, pótlásokat kértek a bírálók. A második fordulóra sor kerül még az idén, s amennyiben ezen is túljut a terv, akkor kiírhatják a közbeszerzési eljárást a megvalósításra. Ennek időpontja azonban egyelőre még bizonytalan, de a lap szerint valószínűsíthetően 2009-ben kezdődhet meg az építkezés.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek