Lesz Vegas a magyar Görögfaluban?
Címkék: Balaton, ingatlanpiac | magazin összes címke »
Várhatóan július közepére elkészül és a hónap végére hivatalosan is megnyílik a Sundance Park néven újracsomagolt balatonfüredi Görögfalu.
Sohasem lesz magyaros
A mediterrán feeling marad, legfeljebb görögről marokkóira vált. Ugyanis a kereskedőktől, butikosoktól visszavásárolt fehér falú, kék ablakos apró házakat átfestették gyönyörű narancs, citrom és fahéj színűre. Nem csak kívül, belül is totális átalakításon estek át a 20 négyzetméteres kis épületek. Fürdőszobával, légkondicionálóval és minibárral ellátott luxusapartman lett belőlük. Megoldják a fűtésüket is, hogy ne csak nyáron használhassák őket. A 120 kis épületből egyelőre hatvanat alakítanak át. Mint ahogyan Gáspár Tamás, a beruházó Masped Zrt. ügyvezető igazgatója nyilatkozta, a hivatalos megnyitóünnepséget várhatóan július 29-én tartják.
Az Euro Vegast előbb egy amerikai, majd egy ausztrál befektetővel kívánták megvalósítani, azonban ezek különböző okok miatt visszaléptek. Ezek után döntött úgy a tervező cég, hogy kezébe veszi a fejlesztést is, nem hagyja másra. Eddig 17 millió eurót fektettek a projektbe.
A továbbiakban a Credit Swiss lesz a partnerük. Arra a kérdésre, nem jelent-e nekik túl nagy konkurenciát a Budapesten épülő kaszinókomplexum, Supersberger az ingatlanmagazin.com-nak azt válaszolta, nem tartanak tőle, sőt örülnének, ha Magyarország a kaszinók országa lenne.
Fesztiválvárost szeretnének
Az apartmanok mellett maradnak a kávézók, éttermek, diszkók, illetve újak is nyílnak. Mint ahogyan azt Serényi Gábor, a Sundance Parkot üzemeltető cég ügyvezetője korábban már az ingatlanmagazin.com-nak elmondta, koncertek egész sorát tervezik idehozni, szinte minden napra jut majd egy jó buli. Neves külföldi előadókkal is tárgyalnak. A négycsillagos luxusapartmanok ára 30–100 euró lesz egy éjszakára, a programtól, koncerttől függően.
Az elmondottakból kitűnik, nem kaszinóváros, azaz mini Las Vegas épül Balatonfüreden, mint ahogyan korábban hallani lehetett, hanem egy igényes szórakozónegyed, amely azt a közönségréteget célozza meg, amelyet például a Balaton Sound is Zamárdiban. Tehát a sikeres, pénzes fiatalokat, akik nem okvetlenül sátorban megszállva akarnak bulizni, hanem inkább kávéházak teraszán egy behűtött koktélt szürcsölgetve hallgatnak jó zenét és a luxusapartman árát is meg tudják fizetni.
Annagora és fedett agora
A Masped ezen kívül egy másik beruházásba is belekezd őszre ugyanezen a helyen, az apartmanok és az aquapark szomszédságában. Háromcsillagos wellnesshotelt építenek 2000 négyzetméteren. Fedett folyosóval összekapcsolják az Annagora Aquaparkkal, tehát elsősorban a vízi vidámpark vendégeit szeretnék itt elszállásolni. Illetve számítanak a balatoni kerékpárútról betérőkre, hiszen az Annagora előtt halad el a Balatont megkerülő kerékpárút. Az 50 szobás, háromszintes szálloda a tervek szerint jövő nyárra készül el. Egyébként nemcsak szezonban, hanem egész évben nyitva lesz. A Masped balatonfüredi két beruházásának összege mintegy 750 millió forint.











