További dossziék »

Ahol egymilliónál indulnak az építési telkek

ingatlanmagazin | 2008. június 9. 9:07 | Módosítva: 2008. június 9. 9:07 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

Habár a Tisza-tó térsége Európában elsőként kapta meg a „Village Plus” ökoturisztikai védjegyet, melynek köszönhetően megjelenik a legjelentősebb európai utazási kiállításokon és vásárokon, mindez kevés ahhoz, hogy az itteni települések újra a háborítatlan természetet kedvelő ingatlanvásárlók fókuszába kerüljenek – derült ki a Napi Gazdaság cikkéből.

Az egykori víztározó körüli 14 település legtöbbje már most is turisztikai központ, ennek hatása viszont még nem érződik az ingatlanpiacon. A környékbeliek most a lassan beinduló szálloda- és útfejlesztésekben bíznak, melyek reményeik szerint megmozgatják majd az itteni állóvizet. Külföldi vevőkre már nem lehet számítani, s a hazaiak közül is inkább csak Budapestről, Debrecenből, Nyíregyházáról, illetve a szomszédos négy megye nagyobb városaiból érkeznek.

Ami a környék nagyobb településeinek ingatlanárait illeti: Abádszalók, Tiszafüred és Kisköre közül az első kettőben nagyjából azonosak az árak, míg a harmadikban 15-20 százalékkal alacsonyabbak. Mindamellett Abádszalókon is a túlkínálat jellemző, mely várhatóan még tovább nő a fiatalok és a középkorúak elvándorlása miatt. A Tisza-tó „fővárosának” üdülőövezetébe telepített faházas üdülőket már 4-5 millióért meg lehet szerezni. Az új építésű családi házak sem drágák: négyzetméterüket 140 ezerért kínálja a fejlesztő. Építési telkekhez helytől, mérettől függően 1–4,8 millió forint között lehet hozzájutni a kiemelt településeken.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek