Budapest útvesztőin – beszélgetés Makovecz Imrével

Makovecz Imre szerte a világon zseniális épületeket, közösségi tereket varázsol. Budapesten valahogy nem látni. Véleménye azonban megvan a fővárosról. El is mondta. A közlekedési káoszról, a körgyűrűről, a hidakról, a sosemvolt világkiállításról, a befektetőkről. Amiről meg nem volt értelme beszélni, ott hallgatott.

– In medias res, a dolgok közepébe vágva, Ön mintha ki lenne tiltva Budapestről. Pikáns helyzet ez arra, hogy „szinte” outsiderként szemlélhesse a várost. Mi a baj ezzel a várossal, ahol, óvatosan fogalmazva, néha-néha némi káoszba botlunk?

– Kicsit messzebbről kell kezdenünk, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet. Pest-Buda egykor egy olyan ország királyi székhelye volt, amelynek határait a Kárpátok vonulata jelentette. A 19. században kitalálták a sugaras-gyűrűs szerkezetet, középpontjában Pest-Budával, ahonnan sugarak futnak ki, valamint egymást követő településgyűrűk találhatóak a Kárpát-medencében.

Ebben a szisztémában következett be egy „különös” módosítás Trianonban, hogy finoman fejezzem ki magam, amikor a Budapesten kívüli struktúrában a második gyűrűt levágták: ide sorolható Szabadka, Arad, Nagyvárad, Kassa, Besztercebánya. Így lett Biharból Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeként peremterület. Holott ez előtte ezer évig nem volt az. Most például Csenger határközség, Szatmárnémetitől csupán pár kilométerre fekszik, de a kettő között eddig nem volt kapcsolat. Most kezd valami kialakulni.

– Na jó, de ez hogyan függ össze azzal, hogy Budapesten átvette a hatalmat a közlekedési káosz?

– Mert ugyanez a sugaras-gyűrűs szisztéma érvényesül Budapesten is, amelyben nagyon fontos szerepük van a hidaknak. Az ország városszerkezetét tekintve Trianon után létrehoztak egy „diktatórikus államformát”, ami azt jelentette, hogy az országból mindenkinek Pestre, a központba kellett jönnie, ha az ügyeit el akarta intézni. 1992-ben Schamsula György volt a közlekedési miniszter, aki kb. harmincunkat behívatott az irodájába: volt közöttünk rendőr, pszichológus, hídmérnök. Schamsula azt mondta akkor: uraim, Budapest közlekedésével baj lesz, mondják meg, mit csináljunk!

– Heuréka! Megfejtették a titkot, átvágták Gordiusz csomóját? Nem úgy tűnik!

– Mi kértünk egy forgalomszámlálást, amiből kiderült, hogy az összforgalom több mint 20%-a átmenő forgalom, és közel 20%-a vidékiek ügyintézése Budapesten. Akkor azt mondtuk, hogy a körgyűrűt azonnal meg kell építeni, és a körgyűrű két hídján kívül még két másik híddal kell összekötni Pestet és Budát: Budafoknál és Újpestnél. Az alsó rakpartokat a hegy alatt és a villamos mellett parkolókká kell alakítani. Az ügyeiket intéző vidéki autósokat kényszerparkolással a Duna-partra kell terelni, és olyan rendszámrendszert kell bevezetni, mint a románoknál, hogy kiderüljön, ki melyik városból, megyéből érkezett.

– Mintha ezek a tervek nem valósultak volna meg…

– Schamsula elfogadta az érveinket, és hozzákezdett az egyes és a hetes autópálya összekötésével a körgyűrű megépítéséhez. Azonban Budapesten a baloldali pártok ősszel megnyerték az önkormányzati választásokat, és keresztbe tettek a tervnek. A természetvédők is a szabotázst erősítették. Schamsula megbukott. Akkor még, ha valakinek nem ment mint miniszter, lemondott. Még a halálúttal összekötötte az ötöst és a hetest, aztán vége lett a tervnek. Most nézzük meg Budapest közlekedését! Épp jöttem a Villányi úttól Óbudára. A Lengyelországból és Szlovákiából érkező kamionosok bejönnek az Árpád fejedelem útjára, a Lágymányosi hídon át mennek az ötös felé. A lámpát sárga villogóra állították, az egész óbudai vonal beállt. Teljes csőd van.

– Ráadásul növeli a forgalmat, hogy az emberek a város agglomerációs településeire költöznek.

– Mindenki vágyik egy kis csendre, kertre, mert bent a városban szmog van. Senki sem kíváncsi a falakat összefirkáló, kocsiablakokat betörő hazátlan, nyomorult fiatalokra. Senki sem vágyik arra, hogy bármikor betörjenek a lakásába, hanem szeretne hazamenni, ahol bezárja a kaput és ügyködik a kertben, nyugalmat akar este.