Megyék „Rózsadombjai”: hová költöznek a gazdagok?
Címkék: Balaton, ingatlanpiac | magazin összes címke »
A HVG annak járt utána, hogy a közterhekből legnagyobb részt vállaló jómódú polgárok mely helyekre költöznek előszeretettel az országban. Általánosságban megállapította, hogy a gazdagok kedvelik a nagyvárosokat, a jól fizető munkahelyek közelségét, az üdülőövezeteket valamint egymás társaságát keresik.
A lap azt vizsgálta, hogy az egyes megyékben az egy főre eső személyi jövedelemadóból származó bevétel hol a legmagasabb. Mint kiderült, Pest megye és ezen belül Telki vezeti a listát, míg a második helyezett település a szintén ebben a megyében található Csobánka. A kistelepülések gyakran túltesznek vonzásközpontjukon, így például Borsodban Tiszaújváros szomszédságában található kistelepüléseken laknak a legmagasabb jövedelműek, de Győrt is lekörözte Győrújbarát, Pécset maga mögött hagyta Kozármisleny és Keszü, Dunaújváros pedig fel sem került az adóerő-képességi toplistára, miközben „Rózsadombja”, Rácalmás egyre inkább begyűjti a módosabbakat.
Kiemeli még a lap, hogy Veszprém megyében a megyeszékhelyen kívül a legnagyobb adóerővel rendelkező négy település (Csopak, Alsóörs, Paloznak, Pécsely) az idegenforgalomnak, a Balaton közelségének köszönheti magas jövedelmű lakosait. A termálfürdők közelében hasonló a helyzet, így Hévíz, Zalakaros és Hajdúszoboszló is kiemelkedő adóbevételt produkált a saját megyéjében.
Ugyanakkor néhány megyében a központokba költöznek a magasabb jövedelemmel rendelkezők (például Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében), illetve néhány helyen a módosabbak egymás közelségét kedvelik: ez a helyzet figyelhető meg több szép fekvésű borsodi, zalai és bakonyi törpefaluban, például Gosztolán, Magyarföldön, Tornakápolnán vagy Bakonykútin.











