Nyomoz a BRFK: még a Dunát is eladták a Lágymányosi-öbölben
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Milliárdokat keresett Leisztinger Tamás a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl eladásán. A területből kivásárolt önkormányzat saját bevallása szerint jó üzletet kötött. A BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya nyomoz, a portugál vevő titkolózik.
Tettes nélkül is gyanús?
„Aki kimegy a Lágymányosi-öböl partjára, láthatja, hogy a nemrég még lepusztult környék Újbuda és Budapest egyik büszkesége lehet. Aki pedig mindebben a rosszat és a negatívumokat akarja látni és láttatni, annak ezért minden jogi, politikai és erkölcsi következményt és felelősséget vállalnia kell” írja Molnár Gyula, a XI. kerület szocialista polgármestere az önkormányzat sajtóanyagának beköszöntőjében.
A fenyegetésnek is beillő „köszöntő” válaszként is értelmezhető arra a feljelentésre, melyet Schneller Domonkos helyi fideszes képviselő tett az ügyészségen ismeretlen tettes ellen tavaly októberben, mégpedig különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával. Tafferner Éva r. őrnagy, a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetője elmondta, a tanúk kihallgatása még folyik, a tettes továbbra is ismeretlen, így a gyanú a magyar törvények értelmében egyelőre megalapozatlan.
Zavaros vizeken
A Leisztinger-közeli Eravis Rt. a francia tulajdonú Budapesti Erőmű Zrt.-től vásárolta meg azt a 8,5 hektárnyi területet, mely a kelenföldi hőerőműhöz tartozó telkeket, illetve az erőmű egyes műemlék jellegű épületeit is magába foglalja. Az Eravis így az öböl mentén 36 hektárt birtokló önkormányzat telekszomszédja lett, s a terület fejlesztésére 2003-ban bejegyzett Öböl XI. Kft.-t 50-50 százalékban birtokolták. Az Eravis azonban gyors tőkeemeléssel, valamint a szintén Leisztinger-féle Arago Zrt.-nek történő 16 százalékos tőkerészeladással csökkentette az önkormányzat tulajdoni arányát.
Molnár Gyula 2005-ben még arra tett ígéretet, hogy az önkormányzat tulajdonrésze megmarad, hiszen a fejlesztés hasznából csak így részesülhetnek. Ennek ellenére 1 százalék, azaz névértéken 55 millió forint kivételével apránként megváltak üzletrészüktől.
Tamáskodóké a világ?
Az ügy visszáságait felfedezni vélő fideszes képviselők egyébként csak az utolsó 24 százalék eladásakor tiltakoztak. A feljelentést tevő Schneller Domonkos szerint azért, mert mindvégig bíztak benne, hogy a polgármester betartja szavát. Leisztinger Tamás ekkor már rég a terület eladásáról tárgyalt az egyik legnagyobb portugál építőipari csoporttal, a MOTA & Companhia SA-val.
A cég magyarországi leányvállalata, a MOTA Zrt. autópályákat és lakóparkot is épített már hazánkban, s 2007 májusában 25 milliárd forintért vásárolták meg a majdnem 45 hektáros XI. kerületi ingatlan többségi tulajdonát. Az önkormányzat jelképes tulajdonrésze miatt a kerület tulajdonosi bizottsága is szavazati joggal bírt volna, így az üzlet tárgya az Öböl XI. Kft.-t 99 százalékban birtokló Öböl Invest Kft. lett, melynek 75%-át vásárolták meg a portugálok.










