Kórház a város szélén: magánberuházásból épül
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Sebészetet, plasztikai sebészetet, szülészetet és nőgyógyászatot is kialakítanának abban a 100 ágyas minikórházban, amelyet magántőkéből és banki hitelből húznak fel az egykori mucki határőrőrsi ingatlanon Sopronban – számolt be a Kisalföld. A 100 ágyas minikórház vázlatterve már el is készült.
Az építésügyi hatóság már 2006 nyarán kiadta az elvi építési engedélyt, mely ma is érvényben van. Így hamarosan hozzákezdhetnek az engedélyezési és kivitelezési tervezésnek is. Grahovecz Antal, a beruházó cég vezetője, a mucki ingatlan tulajdonosa a lapnak elmondta, hogy külön gonddal tervezik az épület beillesztését a tájba, s fokozottan ügyelnek a környezetvédelmi szempontoknak való megfelelésre. Ezért alkalmaznak a homlokzaton természetes anyagokat (tégla, vakolat, kő), illetve zöldtetős kialakítást.
Mint kiderült, a beruházás költsége jelenlegi árakon számolva mintegy 4,2 milliárd forintra tehető, s magánerőből, valamint banki hitelből finanszírozzák. Igénybe kívánnak venni hazai és uniós támogatási forrásokat is. A tervek megvalósulása esetében 2010-ben már megnyithatja kapuit a soproni erdei minikórház, melyben helyet kap fogászat-szájsebészeti és szakambulancia részleg is, illetve a fizikoterápiás részen lesz medence, tornaterem, súlyfürdő, de lesz egy szépészeti blokk is, fitneszteremmel kiegészítve.











