Majdnem kész a világ legmagasabb óriáskereke
Címkék: ingatlanpiac, külföld | magazin összes címke »
A „Singapore Flyer” névre keresztelt turista látványosság 165 méter magas lesz, amivel simán lekörözi a britek világhíres óriáskerekét, a 135 méter magas London Eye-t és a kínaiak 160 méter magas „Star of Nanchang”-ját. A tengerparton felépülő óriáskerékből pazar kilátás nyílik majd Malajziára és szomszédos indonéz szigetekre is.
Az óriáskerék összesen 28, busz nagyságú „kapszulából” fog állni, melyek mindegyikébe 28 ember fér be. Egy kör 37 percig fog tartani, és 30 szingapúri dollárba fog kerülni.
Az óriáskerék és a köré álmodott hatalmas bevásárló- és szórakoztatóközpont várhatóan jövő márciusra készül el és összesen 240 millió szingapúri dollárba, megközelítőleg 30 milliárd forintba kerül majd, amit főleg német befektetők fognak állni.
Már most elkelt minden hely az első három hónapra, eddig összesen másfél millió jegyet adtak el. Előzetes becslések szerint két és fél millió turista lesz kíváncsi évente a „Singapore Flyer”-re, így arra számítanak, hogy már az első évben megtérül a befektetésük.
Az óriáskerék része annak a kormányprogramnak, ami azt célozza, hogy évente 17 millió látogatója legyen a szigetországnak. A szigetország jövőre egy Forma 1-es pályát, három-négy év múlva pedig két hatalmas kaszinót fog felépíteni a tengerparton.
Mint emlékezetes, a Szeretem Budapestet pályázatra is érkezett be olyan elképzelés, amely óriáskereket képzelt a Lágymányosi hídhoz, illetve Rosta S. Csaba a Citadellára tervezte a Budapest Szeme kilátót. (stuff.co.nz)















