Továbbterjedhet az ingatlanpiaci járvány?
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Amerika ingatlanpiaca beteg: a lakásárak alakulását tartalmazó S&P/Case-Shiller index 4,5%-kal csökkent ebben az évben a harmadik negyedévvel bezárólag. Ez a legnagyobb mértékű visszaesés 1987 óta. Ugyanakkor az Economist negyedéves áttekintése alapján úgy véli, hogy a járvány a világ más piacaira is átterjedhet.
Írországban például az árak 3 százalékkal süllyedtek, míg egy évvel korábban 15 százalékos volt még a növekedés. A brit árak eközben 0,8 százalékkal ereszkedtek októberben, mely a legnagyobb havi szintű esés 1995 óta. Ugyanakkor a lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a feltörekvő piacok és Ázsia egyelőre érintetlennek tűnik. Utóbbi esetében jelentős emelkedés indult be Szingapúrban, Hongkongban és Kínában is, csak a japán piac tűnik egy kicsit nyomottnak.
Ráadásul Svédországban és Ausztráliában is – ahol a központi bank emelte az alapkamatot, miközben az amerikai Federal Reserve már csökkentésbe kezdett – gyors ütemben indultak meg az ingatlanárak. Úgy tűnik tehát, hogy a globális lakáspiac egy része függetlenedni tudott az amerikai folyamatoktól, miközben a fejlett országok nagyobb része együtt mozgott az elmúlt évtizedekben.















