Az utasoknak is „kellemetlen lesz”: évekig tart majd Ferihegy átépítése
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Csütörtökön benyújtotta a kormánynak a ferihegyi repülőtér fejlesztési koncepcióját a Budapest Airport (BA) Zrt., s ezzel együtt kiírta a 2011-ig összesen 261 millió eurót (65 milliárd forint) felemésztő beruházás első tendereit – tudta meg az mfor.hu. Ebbe beletartozik a kettes terminál átalakítása és bővítése, valamint a repülőgépek által használt forgalmi tér kibővítése.
Erre keres most pályázókat a BA, s közülük december 15-én, illetve 19-én választják ki azokat, amelyekkel tárgyalásokat kezdenek. Két tenderről van szó, melynek győzteseit február végén nevezik meg, s a beruházás áprilisban már meg is indulhat. A forgalmi tér kibővítésére nem sok ideje van a nyertesnek, ugyanis azt a szerződéskötéstől számított 8 hónapon belül el kell végeznie. Ez a munka mintegy 18 ezer négyzetméter aszfalt és 3100 négyzetméter beton felbontását, valamint 76 ezer négyzetméternyi betonborítású előtér kialakítását tartalmazza.
Ezzel együtt megkezdődik a 2A és 2B közötti, jelenleg funkció nélküli rész bontása is, melynek helyén 2009 májusára egy 32 ezer négyzetméteres, úgynevezett Skycourt csarnokot építenek fel. Ebben kereskedelmi egységek, így éttermek, boltok kapnak helyet. A fejlesztés második szakaszára majd 2010-2011-ben kerül sor, ekkor két új épületszárnnyal és így 16 új utashíddal bővül majd a terminál.
Szollár Domokos, a BA szóvivője azt nem közölte a lappal, hogy mennyit szánnak a kettes terminálhoz kapcsolódó fejlesztésekre, de mint mondta, ez a legköltségesebb része a beruházásnak. Mindez az utasok számára is „kellemetlen lesz”, hiszen a 2A és 2B közötti részt építési területté nyilvánítják, ami azonban „a forgalmat nem fogja számottevően érinteni” – tette hozzá.















