További dossziék »

Színre lépett a hazai földpiac új főszereplője

ingatlanmagazin | 2010. szeptember 1. 12:38 | Módosítva: 2010. szeptember 1. 12:38 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

Szeptember 1-jétől működik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, a kormány birtok- és földpolitikájának új központi intézménye, amelynek az állam nevében elővásárlási joga lesz minden földpiaci adásvétel esetében. Az állami elővásárlási jog miatt emelkedhetnek a földárak – derült ki az [origo] cikkéből.

A lépéssel az állam egyértelműen szélesíti a mozgásterét, hiszen az egyes szerződéseknél külön-külön eldöntheti, hogy él-e az elővásárlással vagy átengedi ezt a jogot a többi jogosultnak. Az állam ebből adódóan minden egyes magyarországi földügyletben megjelenhet. Fazekas Sándor agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy „a Nemzeti Földalap lesz a földpiac főszereplője”. Fazekas Sándor szerint azonban „nem cél valamennyi föld megvásárlása, a Nemzeti Földalap felállításával a földspekulációt és a zsebszerződések létrejöttét kívánja megakadályozni a kormány”.

Bíró Szabolcs, az Agrárgazdasági Kutató Intézet vidékpolitikai osztályának vezetője szerint az állam potenciális vevőként való megjelentése áremelő hatású lesz. „Azzal, hogy egy tőkeerős, elővásárlói joggal bíró szereplő, azaz az állam szinte bármely eladásra szánt földterületet megvásárolhatja, felhajtja az árakat” – mondta. Szerinte azonban az állam célja pont az, hogy a magasabb árakkal visszaszorítsák a spekulánsokat.

Van azonban egy kiskapu a hatályba lépett szabályozásban – hívta fel a figyelmet Fűr Zoltán, a Földbróker szakértője. Az „elővásárlási jog nem áll fenn a közeli hozzátartozók és a tulajdonostársak közötti adásvétel esetén”. Így aztán elég társbirtokossá válni, s már nem él az elővásárlási jog, vagyis az állam nem avatkozhat be.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek