Ellentmondó nyilatkozatok a kormányzati negyed kapcsán
Címkék: bérlés, Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »
Nincs semmilyen aktuális, létező terv arra nézve, hogy kormányzati negyed szülessen – mondta a Népszabadságnak Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, miközben Gál András Levente a Heti Válasznak néhány nappal korábban még úgy nyilatkozott, hogy centralizálni kívánják a pesti Kossuth tér és a budai Fő utca köré a kormányzat működését.
Elsősorban állami tulajdonú ingatlanokba kerülnének az intézmények, hogy csökkentsék a drága bérlemények számát. Több mint szimbolikus jelentése van annak, hogy a Miniszterelnökség ne a Parlamentben működjön, ezért több lehetőség számbavétele zajlik, hangsúlyosan a takarékosság szem előtt tartásával – jelezte a Heti Válasznak Gál András Levente. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a kérdés nem tartozik a legsürgetőbb közigazgatási feladatok közé az ország megörökölt gazdasági helyzetében.
Ugyanezt mondta a Népszabadságnak Kovács Zoltán is, aki szerint nem ilyen kérdésekkel foglalkoznak, a gazdasági növekedés, a versenyképesség a legsürgetőbb feladat. Szavaiból az is kiderült azonban, hogy nincs semmilyen aktuális, létező terv arra nézve, hogy kormányzati negyed szülessen, valamint azt sem tervezik, hogy még ebben a ciklusban legyen ilyen negyed.
A lap emlékeztet arra, hogy az első Orbán-kormány idején az volt az elképzelés, hogy a 2002-es választások után a miniszterelnök és a stábja a budai Várban lévő Sándor-palotába költözik. 1944 előtt ugyanis a miniszterelnök hivatala volt az épület. Most fideszes kormányzati politikusok is úgy vélik, „hosszabb távon sem lehetne olyan terv, hogy a Sándor-palotába költözzön a második Orbán-kormány, hiszen az már a köztársasági elnöki hivatal székhelye”.
A szocialista kormány által félbehagyott kormányzati negyed helyszínére ugyanakkor múzeumi negyedet tervez Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje. Tarlós a lapnak úgy nyilatkozott, hogy 15 éves távlatban gondolkodnak, az új negyedet viszont, noha megaprojektről van szó, már az első ciklusban szeretnék elindítani.















