További dossziék »

Valakinek mindig „eldurran a feje” az építőiparban

ingatlanmagazin | 2010. július 16. 8:13 | Módosítva: 2010. július 16. 8:13 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

Az év első 5 hónapjában az előző évihez képest 11,6 százalékkal volt kisebb az építőipari termelés – közölte tegnap a KSH. A jelentésben akadnak ugyan kedvező számok is, így például, hogy májusban 2,8 százalékkal nőtt az épületépítés, ez azonban semmiféle jelentőséggel nem bír az ágazat számára – mondta a Népszabadságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke.

Az új szerződések májusi volumene 25,8 százalékkal kisebb a tavaly májusinál, pedig Koji László szerint a termelés növekedésének beindulásáról akkor lehetne beszélni, ha a rendelésállomány tartósan legalább 30 százalékkal nőne minden hónapban.

Pallay Tibor, a Betonút Zrt. egykori vezére a lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy mélyrepülő árverseny van: nincs megrendelés, ezért valakinek mindig „eldurran a feje”, és bead egy még olcsóbb árajánlatot. A magyarországi mélyépítési (jellemzően útépítési) tendereken azzal gyilkolják egymást a cégek, hogy a pályázatokat rendre megtámadják – tette hozzá.

A lakásépítés volumene a felére esett vissza: az idén legfeljebb 22-23 ezer lakás épül fel, ráadásul óriásiak a területi különbségek, van, ahol semmi nem épül – hívta fel a figyelmet Baksa Attila, a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ha nem indulnak el a kormány által beígért sok 10 milliárdos építkezések, akkor az építőiparra további teljesítménycsökkenés vár, aminek egyenes következménye több ezer munkahely megszűnése.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek