További dossziék »

Habár már korábban megnyílt, most át is adták az élményfürdőt

ingatlanmagazin | 2010. március 19. 11:19 | Módosítva: 2010. március 19. 11:19 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

Március eleje óta működött és fogadta a vendégeket, ünnepélyesen mégis csak a tegnapi napon adták át a hajdúszoboszlói Aqua-Palace élményfürdőt. Az Aqua-Palace 4,8 milliárd forintból, több mint 2 milliárd forintos uniós, illetve állami támogatásból épült.

Az épületben többek között 2 pályás vízi-szörföt, élménymedencéket, szaunát, uszodát és privát fürdőt alakítottak ki. A vízi-szörf az egyik különlegessége az élményfürdőnek, de van mozi-medence, ahol plazmatévéken filmeket nézve fürdőzhetnek a vendégek. Emellett barlangfürdő és trópusi medence is várja őket az összesen 15 ezer négyzetméteres komplexumban.

A fedett élményfürdő megépítésétől azt várják, hogy egyre több vendég érkezik a városba. Jelenleg mintegy 200 ezer turista 1 millió vendégéjszakát tölt Hajdúszoboszlón, túlnyomórészt azonban nyáron. Az élményfürdő a várakozások szerint meghosszabbítja a szezont. Molnár Csaba kancelláriaminiszter ünnepi beszédében elmondta: az elmúlt években 29 fürdőfejlesztés kezdődött el, 20 milliárd forint támogatással – számolt be a DTV.

Az Aqua-Palace
A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek