Hagyó már elajándékozta budai ingatlanait
Címkék: Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »
A hvg.hu információi szerint a BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós, volt szocialista főpolgármester-helyettes a minap lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját. A lap szerint ugyanis Hagyó számít arra, hogy ha a választások után elveszíti a mentelmi jogát, ő is gyanúsított lesz.
A lap úgy tudja, hogy lányának ajándékozta két budapesti ingatlanát Hagyó Miklós, a földhivatali dokumentumok szerint március 5-én, azaz múlt hét pénteken. A szóban forgó ingatlanok Hagyó vagyonnyilatkozatában is szerepelnek, mindkettő a XII. kerületben, a Rege úton található. Habár az ingatlanok Hagyó lányának nevére kerültek, a politikus haszonélvezeti jogot élvez. Az ügyben a lap próbálta megkeresni Hagyó Miklóst, de nem érte el.
A lap emlékeztet, hogy BKV korrupciós ügyeiben voltak, akik állítólag Hagyó Miklósra tettek terhelő vallomást. A politikus egyelőre mentelmi jogot élvez, tehát nem is tudnák kihallgatni. Párttagságát ugyan felfüggesztette, de nem mondott le mentelmi jogáról és erre az MSZP nem is kérte. A BKV-ügyeknek már tucatnyi gyanúsítottja van.















