A legrosszabbkor próbálták eladni a bezárt budapesti iskolákat
Címkék: bérlés, ingatlanpiac | magazin összes címke »
19 megüresedett budapesti iskolaépület közül eddig mindössze hármat sikerült eladni és másik hármat kiadni, miközben a szellemházak fenntartása évente 100 milliós összeget emészt föl - hívta fel a figyelmet mai cikkében az [origo]. Piaci szempontból a lehető legrosszabbkor döntött három éve a főváros egy sor budapesti középiskola összevonásáról.
Az értékesítésre kijelölt ingatlanok eladása az önkormányzat egyik cégének, a BFVK (Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ) Zrt.-nek a feladata. Jelenleg összesen 16, állapotában és nagyságában jelentősen különböző volt iskolaingatlant kellene pénzzé tennie. Ezek között akad 120 és több ezer négyzetméteres is.
Eddig azonban csak hármat tudtak eladni: a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Ady Endre úti épületét a XV. kerületi önkormányzat vette meg 215 millió forint plusz áfáért, a II. kerületi Csalogány utcában nettó 85 millió, a kispesti Zrínyi utcában nettó 131 millió volt a bevétel. A lap úgy tudja, hogy utóbbi kettőt a Lidl vásárolta meg.
Az értékesítés, különösen a mostani ingatlanpiaci helyzetben, nem egyszerű feladat, mivel speciális, átalakítás nélkül csak bizonyos funkciókra alkalmas ingatlanokról van szó. A Klauzál Gábor Műszeripari Szakközépiskola és Szakiskola erzsébetvárosi, Hernád utcai egykori épületének pályáztatása például ötödszörre is sikertelen volt.
A BFVK az általa eladni nem tudott épületeket egy együttműködési megállapodás alapján átadja az ugyancsak fővárosi tulajdonú Fiműv Zrt.-nek, amely bérbeadással próbálja őket hasznosítani. Eddig hatot vettek át, és hármat tudtak kiadni. A bérbevevők minden esetben oktatási célra használják őket. A bevétel nettó 40 millió forint, míg az összes épület üzemeltetése 100 milliót tesz ki.










