További dossziék »

Tovább csökkentené az árakat a Főtáv

ingatlanmagazin | 2010. február 25. 12:16 | Módosítva: 2010. február 25. 12:16 | 0 hozzászólás
Címkék: Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »

Egy új körgyűrű kiépítését, vagyis a jelenlegi szigetszerű ellátás összekapcsolását tervezi a Főtáv, ami által versenyhelyzetbe lehet hozni a hőbeszállítókat. A beruházással nemcsak az árakat lehet mérsékelni, hanem az ellátásbiztonságot is növelni lehet, de az új fogyasztók eléréséhez is ez az egyetlen járható út - számolt be a portfolio.hu.

A Főtáv szándéka, hogy miután 2014-ben és 2015-ben lejárnak a Budapesti Erőművel kötött hosszú távú ellátási szerződések, megversenyezteti a hőtermelőket. (A Főtáv csak az általa felhasznált hő 15 százalékát termeli meg saját maga, a többit partnereitől vásárolja.) Ehhez lenne szükség a körgyűrűre. Terveik szerint a teljesen projekt alapú beruházással 2020-ra nagyjából egy újabb 10 százalékos árcsökkenést lesznek képesek végrehajtani.

Ezen kívül a cég 2 darab 20 MW-os biomassza erőművet készül építeni észak-budai, illetve észak-pesti telephelyein, amelyek összköltsége 4,44 milliárd forint. Emellett geotermiában is gondolkodik a társaság, így várhatóan a rákoskeresztúri körzetben még az idén 2 ezer méteres fúrásba kezdenek, amelyből 4 MW hőteljesítményt várnak.

A cég mai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy eddig 95 épület fűtéskorszerűsítésére került sor az ÖkoPlusz program keretei között. A várt 17 százalékos megtakarítás helyett 21 százalékot sikerült elérni a referenciaépületekben. Aki idén csatlakozik a programhoz, az 2008. január 1-jéig visszamenőleg kap alapdíj-kedvezményt, míg akik csak jövőre szánják el magukat a korszerűsítésre, azoknak már csak az adott évre jár majd a kedvezmény.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek