Jót tett Budapestnek a válság
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Sok szálloda és panzió épült volna Budapesten, de mindegyik fejlesztés leállt. Leálltak a tetőtérbeépítések is. Cselovszki Zoltán, az V. kerület főépítésze szerint ez nem is olyan nagy baj, mert a válság előtt egy kicsit már irreálisan felgyorsultak a dolgok. Például a Ferenciek tere és az Erzsébet tér között 5-6 nagy fejlesztés indult volna egy időben, amiket képtelenség lett volna összehangolni - hívta fel a figyelmet az Indexnek nyilatkozva.
A válság kicsit átütemezte a belvárosi fejlesztéseket, de a jó beruházások ennek ellenére meg fognak valósulni – magyarázta a lapnak. Kitért arra is, hogy a Fidesz által 2006-ban vázolt Budapest-programban vannak továbbra is megvalósítható részek.
Meg kell szüntetni például, hogy városrészek vannak elválasztva egymástól vasútvonalakkal, vasúti töltésekkel. Az építész úgy véli, hogy egy közúti hídnak Csepelnél és egy gyalogos hídnak be kellene férnie a következő időszakba. Utóbbi állhat akár Lágymányoson, akár a belvárosban a Vigadó tér és az Ybl bazár között. Ez növelni a turistaforgalmat, s uniós pénzekből megvalósítható.
Beszélt arról is, hogy szerinte az északi és déli HÉV-vonalakat összekötő 5-ös metróra szükség van, ráadásul ez a vonal sokkal hasznosabb, mint a 4-es. A folyó beruházást ugyanakkor be kell fejezni – tette hozzá. A toronyházakra kitérve úgy vélekedett, hogy Budapest néhány pontján bokorszerűen lehet, de ott is csak európai léptékkel. Ez legfeljebb 100 métert jelenthet.















