Le kellene állítani az építkezéseket az agglomerációban
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Nem szabad több építési engedélyt adni a budapesti agglomerációban, ugyanis az építkezések, majd a fővárosba autóval bejáró lakosok túlterhelik a környezetet – véli Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja.
Mint az InfoRádió beszámolt róla, civil szervezetek a múlt héten vitafórumot tartottak azzal kapcsolatban, hogy Páty önkormányzata 10 ezer négyzetméteren, 6-7 ezer lakos befogadására képes nagyberuházás engedélyezését tervezi. Az Élőlánc úgy véli, hogy a főváros határain belül kellene felújítani és lakhatóvá tenni több területet.
Mervó József, a Pátyra tervezett beruházást megvalósító cég ügyvezetője szerint az agglomeráció mindenképpen bővülni fog, így az önkormányzatoknak a minőségi terveket kell támogatnia. Szerinte az agglomerációt úgy kell fejleszteni, hogy helyben munkahelyeket is teremtsenek. Ezzel pedig véleménye szerint kifejezetten kímélik a környezetet.















