További dossziék »

Atomerőmű épül Erdélyben

ingatlanmagazin | 2010. január 20. 11:38 | Módosítva: 2010. január 20. 11:38 | 0 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac, külföld | magazin összes címke »

A második romániai atomerőmű mindenképpen Erdélyben valósul majd meg, de a hely kiválasztásánál fontos szempont, hogy a földrengések által veszélyeztetett területektől biztos távolságba legyen, másrészt, hogy megfelelő folyóvíz legyen a közelben – számolt be Adevărul cikke nyomán a globusz.net.

Az atomerőműnek mindenképpen folyó mellett kell állnia, ezért Brassó térsége jöhet szóba (Olt) vagy a szilágysági Zsibó (Szamos), de a lap szerint az sincs kizárva, hogy egy Maros-menti településen épül föl. A titkolózást azt indokolja, hogy tartanak attól, hogy a Greenpeace akciót szervez az építkezések megkezdése ellen, ugyanakkor számolniuk kell azzal is, hogy a térséget azonnal el fogják lepni a telekspekulánsok.

Az erőmű 7-8 milliárd euróba kerül majd, s várhatóan 2020-ban kezdi meg a termelést. A beépítendő reaktorok harmadik generációsak – vagyis a lehető legmodernebbek – lesznek. A tervek szerint az új erőmű az országos energiaszükséglet 35 százalékát fogja fedezni, összteljesítménye 2000-2400 megawatt lesz. Az viszont még nem dőlt el, hogy a német-francia, az amerikai vagy a kanadai konstrukciót választják-e.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek