10 százalék feletti áremelkedés is jöhet az új lakásoknál
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
A válság következtében a fejlesztők új projektek helyett jelenleg a már készülőben lévő vagy felépült lakásaik értékesítésére koncentrálnak. Ezek a lakások azonban az idei évben valószínűleg elkelnek, s így 2011-re keresleti piac alakulhat ki.
Kevés új lakás közül válogathatnak tehát majd a vevők – vélekedett a minap az Elephant Holding elemzésében. Az ingatlanmagazin.com kíváncsi volt arra, hogy más fejlesztők vajon ugyanígy látják-e a helyzetet. Kricsfalussy Tamás, a Nanette Group értékesítési vezetője lapunknak elmondta, hogy 2009-ben jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest a kiadott építési engedélyek száma, miközben az elkészült lakások száma változatlan maradt, a korábbi építkezések befejeződtek, és ezzel párhuzamosan jóval kevesebb lakás építéséről született döntés.
Ráadásul a megváltozott pénzügyi helyzet miatt, banki finanszírozás híján pont az eladásra készülő lakások építése egyszerűen nem fog tudni elindulni. Ezt alátámasztja az is, hogy az elmúlt évben a Nanette City Home-on és a Nanette Viván kívül egyetlen nagy és új projektindítását sem jelentette be a cég, csak tervekről számolt be.
Csökkent ugyan a kereslet is, de mivel a kínálat egész évben nem nőtt, ez gyakorlatilag a készletek visszaesését jelentette. Ez a készlet ráadásul egyre kedvezőtlenebb adottságú lakásállományból áll, mivel több beruházó is átgondolatlanul, nem a valós piaci igényeknek megfelelően alakította ki lakásait.

Az igazgató várakozásai szerint 2010-ben, ha kismértékben is, de növekedni fog az új építésű lakások iránt az érdeklődés, amit az is erősít, hogy a pénzintézetek is lazítottak a hitelképességi követelményeiken, illetve elérhető kamatozású forinthitelekkel jelentek meg.
Mindezek következtében úgy véli, hogy valóban hiány alakulhat ki majd új lakásokból, ami az újabb projektek indításáig egyre növekszik. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek árfelhajtó hatása a készleten maradt lakások adottságaitól függően differenciáltan fog jelentkezni. Várakozásai szerint lesznek olyan projektek, ahol akár 10 százalék feletti áremelkedés is elképzelhető.











Te gezaooooo,miert nem epitesz is latni menyi bekerul neked m2. Eu-ba csak bullgariaba az olcsob ingatlan mint magyarorszag. Azert it olcso rosz minusegi is. Te geza kell keresni egy puszta tanyan lakni ,olcso hazat keresni kb 500eze a hol: nincs zaj, futes tuz a szoba kozepen,viz kozeli tobol,wc a bokor melle,kajat kell vadaszni a nyilakkal, az miniszter elnok gyurkany ferenc neked,leg ismert orszag oroszorszag, stalin -breznjev az istened,komunizmus az ideologia etc! Inkab hivfel a gyurcsanyt is kerdezd meg hol van az ado penzunket min foglakozot vlm a mi nem ertesz.