Cannes-ba viszi a Városházát Budapest
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Várhatóan márciusra kap építési engedélyt az új városháza épületegyüttese. Ezt követően írják ki a beruházói tendert – tudta meg a Népszabadság. A Fővárosi Önkormányzat Cannes-ba is elviszi a terveket, mivel ott is megpróbál befektetőt szerezni a több milliárd forintos projekthez, mivel teljes egészében magánforrásból valósítaná meg a 120 ezer négyzetméteres többfunkciós épületegyüttest.
A Városháza Fórum tervei szeptember végére elkészültek, jelenleg a hatósági engedélyezési eljárás folyik. Beleznay Éva, Budapest főépítésze nem számít semmiféle bonyodalomra, mivel a Fővárosi Önkormányzat kiemelt fejlesztések bizottsága a tervezői szerződés aláírásakor szakértői testületet hozott létre, amely állandó kapcsolatban állt a tervezőirodával, így már menet közben megbeszélték a felmerült kérdéseket. Folyamatos párbeszédet folytattak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és a kerületi főépítésszel is, így a jelenlegi engedélyezési eljárás során aligha merülhetnek fel súlyos kifogások – magyarázta a lapnak.
Várakozása szerint márciusra beszerzik az összes engedélyt, épp időben a szakvásárhoz. A főépítész szerint évek óta folyamatos a befektetői érdeklődés a projekt iránt, s mint mondja: különleges megbízatásokra mindig akad jelentkező. Az időközben 65 méteres toronnyal kiegészített komplexum megvalósítására azonban csak egy széles pénzügyi alapokkal rendelkező befektetői csoport képes. Ha még az önkormányzati választások előtt sikerül szerződést kötni a befektetővel, akkor talán megvalósulhat a projekt – írja a lap.










