Folyamatos ellenállásba ütközik az erdei klinika terve
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Tovább bonyolódik a mucki őrs területére elképzelt egészségügyi központ ügye, ugyanis az elsőfokú építési hatóság, a soproni városháza elutasította az elvi építési engedély iránti kérelmet - olvasható a Kisalföld cikkében.
Az iratokba betekintési joggal rendelkező Védegylet Egyesület azt közölte, hogy többek között az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint az eljárásba bevont elsőfokú szakhatóság ilyen értelmű állásfoglalása miatt nem kapott engedélyt a beruházás.
Grahovecz Antal, a projekt tulajdonosa a lapnak jelezte, hogy a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be a győri közigazgatási hivatalhoz. Mint mondta, nem számítottak arra, hogy az engedélyeztetés során sorozatos ellenállásba fognak ütközni. Az eredeti tervek szerint 2010-ben nyitotta volna meg kapuit a rehabilitációs központ.
A lap emlékeztetett, hogy az ötlet, miszerint erdei környezetben épüljön magánberuházásban rehabilitációs központ, megosztotta a közvéleményt. Sokan hevesen tiltakoztak a természetvédelmi területre szánt elképzelés ellen, mások viszont rámutattak: több országban is akad példa az erdei klinikára.















