Csődöt jelentett az Aranybika tulajdonosa
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Csődöt jelentett a patinás debreceni szállodát, az Aranybikát tulajdonló Cívis Hotels Zrt., ezzel egyelőre megmenekült az FHB által indított felszámolási eljárástól – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből. A cégvezetés most egy 35 millió eurót ígérő befektetővel tárgyal, de a lap szerint kérdéses, hogy mennyire lesz ténylegesen vonzó falat a hét albetétre tagolt, nyakig adósságban úszó szállodakomplexum a tőke számára.
A nehéz helyzet kialakulásában oroszlánrésze van a turizmus országos válságának, ami miatt a saját bevételek jóval alatta maradnak a kiadásoknak, s az üzemi veszteség 38 százalék – tájékoztatta a lapot Hupuczi László vezérigazgató. A helyzetet úgy próbálják megoldani, hogy ingatlanjaik egy részét értékesítik, illetve november végén csődvédelmet kértek.
A cégvezető a 35 millió eurós reorganizációs projektet is megemlítette, s még az is elhangzott, hogy vannak potenciális érdeklődők, s „ez lehet a Hilton is”.
A november végén kért csődvédelem 90 napra védelmet jelent a felszámolás elrendelésével szemben, ám csak a korábbi tartozásokra. A folyó fizetéseket továbbra is teljesíteni kell, s egyezségre kellene jutni valamennyi hitelezővel is ahhoz, hogy a reorganizáció sikeres legyen.










