Megállt Budapest szíve?
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Míg az V. kerület vezetése legalább egy hónappal hamarabb átadja a Belváros csaknem 3 kilométeres gyalogos főutcáját, addig a a főváros kezelésébe tartozó területeken még egy kapavágás sem történt – hívta fel a figyelmet a Magyar Hírlap. A Kálvin teret a Szabadság térrel összekötő forgalomcsillapított útszakasz tavasz óta épül a Budapest szíve program keretében.
Márciusra elkészülhet a Kálvin tér és a Szabadság tér között épülő, új belvárosi főutca. Ugyanakkor a Városháza fórumra még sem engedély, sem befektető nincs, de a Március 15. tér átépítésével is féléves lemaradásban van a főváros. Pedig a városvezetés és az V. kerület egyszerre indította el a fejlesztéseket.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is elismerte, hogy késésben vannak a fejlesztésekkel. Magyarázata szerint azért a csúszás, mivel Budapest szíve sokkalta több szereplőt érintő beruházás, így a szakhatósági egyeztetések is tovább tartanak. Ősszel egyébként megkapta az engedélyt a Március 15. tér. Mint mondta, jelenleg a közbeszerzési pályázatokat készítik elő, s várhatóan 2011 második felére fejeződik be a tér kivitelezése.

A Városháza fórum ugyanakkor még csak az engedélyezési folyamatnál jár, tehát a befektetői pályázatot leghamarabb a jövő év elején írják ki. Így jövő év végére készülhet el a városközpont.
Belváros-Lipótváros főépítésze, Cselovszki Zoltán viszont arról számolt be a lapnak, hogy a főutca átadása után, a projekt második ütemét – a Ferenciek tere átalakítását – sem akadályozza meg a fővárosi kezelésű területek lemaradása. Az is kiderült szavaiból, hogy a tavaszra megépülő csökkentett forgalmú útszakaszon az V. kerület vezetése nem kívánja megismételni a Liszt Ferenc tér szindrómát – ahol a kávéházak uralják a placcot –, helyette a kereskedelem és a vendéglátás egészséges keveredését látnák szívesen.















