Irtózatos méretű lakóparkkal riogatják a budai agglomerációt
Címkék: Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »
A budai agglomerációban fekvő Páty önkormányzata 2002-ben adott zöld utat a belga tulajdonú Jabinor Ingatlanberuházó Kft. azon elképzelésének, mely szerint az ország egyik legnagyobb golfpályája létesülne a község külterületén fekvő 120 hektáros, Telkivel határos szántóföldön. Az Index cikke szerint azonban a golfpálya mellé több ezer lakásos lakóparkot, 2 hotelt, konferencia-központot, éttermeket és óriásplázát terveztettek, s a beruházás ellenzői kaszinóvárost, vigalmi negyedet is emlegetnek.
Páty polgármestere, Bognár András még tavaly is golfpályáról beszélt a sajtónak, ami mellett szálloda, étterem és golffalu kapna helyet a 10 milliárd forintból megvalósuló beruházás révén. Ugyanakkor az idén októberben bemutatott tervrajzokon már gigantikus lakópark, valamint szállodák, konferencia-központ, éttermek, bevásárlóutca és bevásárlóközpont láthatók a sportpálya körül. A beruházás 10-szeresére nőtt, vagyis 100 milliárd forint projektértékkel számolnak. 300 villa, 600 ikerház, 1400 lakás, 2 hotel, uszoda, konferencia-központ, iskola és óriáspláza épül a 18 lyukú golfpálya körül – ismertette a lap a spanyol Ribas építésziroda terveit.
A pátyi lakosság és a képviselő-testület tagjainak többsége csak most találkozott először ezekkel a grandiózus tervekkel. Sokakban ellenérzéseket váltott ki, ugyanis ezáltal a lakosság száma megduplázódhat, s 10 emeletes épületek jelenhetnek meg a településen. Kereskedelmi és vendéglátóipari célra több mint 100 ezer négyzetméter épülne, ami a budaörsi Tesco alapterületének a 7-szerese. A tervezők bevásárlóutcákat és zárt vigalmi negyedet is terveztek az Újpátyi Megapláza néven emlegetett komplexumba, mely több ezer autóval növeli meg az átmenő forgalmat a környéken, állandósítva a Budakeszi irányában most is gyakran előforduló torlódást.
A szomszédos Telki képviselő-testülete teljes egészében elutasította a szabályozási ez irányú módosítását, hiszen a beruházás Páty Telkivel közvetlenül határos külterületén valósulna meg. Úgy vélik ugyanis, hogy nem golfpályáról, hanem egy „irtózatos méretű” lakóingatlan-fejlesztésről van szó, ami 7 ezer állandó lakos beköltözését jelentén. Ez Telki jelenlegi lakosságának kétszerese.
















Ebben az oszágban bármit akarnak megvaslósítani, rögtön akadnak ellenz%u0151k. Akár 4 embernek nem tetszik, valami, és ha bírósághoz fordúlnak, már is halasztódik a megvalósítás, amig a bíróság nem hoz, határozatot. Ez történt az M0 al, a Megyeri híddal, és sok minden mással is. Ha ez a demokrácia, akkor nem kérek bel%u0151le. Mert tulajdonképpen mi a demokrácia? A többség akarata érvényes%u0171l. Igen ám, de a kisebbségben marodattak, rögtön csalásról beszélnek, vagy arra hívatkoznak, hogy nekik is vannak jogaik, és nem hagyják magukat elnyomni. Nekem az a meglátásom, hogy ez a demokrácia, a b%u0171nöz%u0151knek kedvez, illetve %u0150k élnek ezzel vissza. A többség, aki csak nyugodtan akar élni, azt elnyomja egy er%u0151szakos kissebbség.