Jövőre megdupláznák a térfigyelő kamerák számát Angyalföldön
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Az idén 47 darab új kamerával bővült a XIII. kerület térfelügyeleti rendszere, így már összesen 84 kamera működik a kerületben, mely jövőre szeretné ezt a számot megduplázni. Az eddig kiépített rendszer a közterületek nagyjából 10 százalékát "fedi le". A kamerák környékén 30-40 százalékkal csökkent a bűnesetek száma – olvasható a NOL cikkében.
A 47 kamera 34 millió forintjába került az önkormányzatnak, de ehhez pályázati forrásokat is igénybe vettek. A jövőre tervezett bővítéshez viszont már a helyi vállalkozásokat is szeretnék bevonni. A 47 kamera többségét Újlipótváros legfrekventáltabb területein és a Róbert Károly körút–Lehel út sarkán álló Domus Áruház környezetében szerelték fel; kamerák működnek a Lehel Csarnok környékén, az Újpesti rakparton, a Dagály strandfürdő előtt, valamint a Váci út, a Népfürdő utca és a Dagály utca csomópontjain. Az első kamerákat még 2000-ben szerelték fel.
Tóth József polgármester jelezte azt is, hogy a kerületben 1183 magántulajdonban lévő kamera működik, melyek mindegyike „figyel” egy-egy közterületi szakaszra. A későbbiekben ezeket is szeretnék bevonni a térfelügyeleti hálózatba. A kerület egyes részein, így például Békásmegyeren az átlagos 30-40 százaléknál nagyobb mértékben, 50 százalékkal esett vissza a bűnesetek száma. A magántulajdonú kamerák integrálását a rendőrség is támogatja.















