Föld alá vinnék a forgalmat Kecskeméten
Címkék: Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »
Ötleteket gyűjtött Kecskemét a belváros rekonstrukciójának következő üteméhez egy pályázattal, melynek szerdán megtörtént az eredményhirdetése. A Rákóczi út megújításának munkálatai várhatóan megkezdődhetnek jövőre, de kérdés, hogy miként folytassák. Erre kerestek építészeti gondolatokat, melyeket a következő hónapokban a város közvéleménye elé kívánnak bocsátani – számolt be a baon.hu.
A beérkezett 20 pályázat közül a szakmai zsűri értékelése alapján két első díjas, és egy második díjas lett, de a város további három tervet is megvásárolt. A három díjazott pályamunka október 20-ától megtekinthető a megyei könyvtár aulájában.
Több tervező is jelentősen átformálná a Széchenyi tér mai képét, és helyette tematikus teret, az ifjúság terét alakítanák ki részbeni beépítéssel, nagyon sok zölddel, vízzel és persze térszint alatti parkolókkal – mondta el a lapnak Öveges László, Kecskemét főépítésze. A felszín alatti parkolók kialakításával és a forgalom föld alá terelésével a színház előtti tér ismét a kultúra tere lehetne, ahol akár egy szabadtéri színpad is helyet kaphat.
A belváros rekonstrukciójának következő üteme azonban lehet akár a Budai utcai piac rendezése is. A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázat résztvevői közül egy sem akadt, aki megszüntetné ezen a helyen a piacot.















