Új tervei vannak a Magasházra a spanyol befektetőnek
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Lezárult a tendereztetése a 6-os főút melletti, a pécsi köznyelvben csak „áper laktanyaként” ismert ingatlan előmunkáinak – tájékoztatta a Dunántúli Naplót Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke. Azt is elmondta, hogy műszaki okok miatt új terveket kellett készíteni a Magasházra.
A Milton kiválasztotta azt a céget, mely megkezdi a bontási és kármentesítési munkákat a laktanya területén. A munkálatok októberben meg is kezdődhetnek. Az összesen mintegy 70 hektáros területen egy kereskedelmi-szolgáltató övezetet kívánnak létrehozni.
Hamarosan indul a munka a Munkácsy utcai egykori rendelőintézetnél is, azonban a korábbiakhoz képest változott az elképzelés a tervek véglegesítése során. Míg eredetileg szállodát terveztek, addig a jelenlegi állás szerint viszont inkább apartmanokat alakítanak ki, s valamennyit megőriznének az egészségügyi funkcióból is, természetesen korszerű körülmények között.
A Magasház kapcsán tárgyalnak a városvezetéssel, s várhatóan még ez évben bemutathatják az új terveket. Műszaki okok miatt ugyanis át kellett tervezni a korábban bemutatott változatot, de mint közölte, az új verzió is magas minőségű, különleges épület lesz.
Kovács Bence János a Pécsi Újság.hu-nak interjúban elmondta, hogy korábban a visszabontás lehetősége is felmerült, de jelenlegi tárgyalások nem erről szólnak, hanem arról, hogy minél hamarabb elkészüljenek az új tervek, miként illeszkedjen a tájba az épület, és hogyan rendezzék a környező területet. A toronyház persze a jelenleginél magasabb nem, csak alacsonyabb lehet – tette hozzá.










