Méltó külsőt kapott Kaba főtere
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Több hónapig tartott az a rekonstrukció, melynek során városi rangjához méltó külsőt kapott Kaba főtere. Megszépült a városháza homlokzata, térkővel burkolták a teret, és új parkolóhelyeket alakítottak ki. Az önkormányzat azonban további fejlesztéseket tervez a település központjában – számolt be a DTV.
Az 1940-es években állt utoljára a város főterén olyan csobogó, mint amilyet most helyeztek el itt, annak a helyén. A csobogó építése azonban csak egy része a most befejeződött 54 millió forintos kabai főtér-rekonstrukciónak. A korábban füves területet térkővel burkolták le, növényekkel díszítették, és új parkolóhelyeket alakítottak ki. A 19. században épült városháza többszöri átalakítás után szintén visszakapta eredeti állapotát. Az épület helyi védelem alatt áll, ezért így lehetett csak felújítani.
Az átalakítással megváltozott a tér funkciója is, hiszen most már nemcsak áthaladnak rajta az emberek, hanem leülnek a padra, beszélgetnek, a gyerekek pedig játszanak – mondta Szegi Emma polgármester. Az önkormányzatnak további tervei is vannak: sétálóutcát alakítanának ki a városháza előtt és a légvezetékeket föld alatti kábelekre cserélnék. Ehhez további uniós támogatásokra pályázik a város.















