Világszenzáció? Beindulhat az ingatlantőzsde
Címkék: ingatlanos, ingatlanpiac | magazin összes címke »
Ingatlantőzsdét szeretne létrehozni Kolozsváron László Attila alpolgármester. Az ötlet megvalósítható formába való öntésére Juhász Jácintot, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettesét kérte fel az alpolgármester.
László Attila véleménye szerint az ingatlantőzsde létrehozása mindenkinek érdeke, pozitívan befolyásolná a városfejlesztést és az adópolitikát. Az önkormányzat átláthatóbb módon juthatna hozzá az őt érdeklő telkekhez, ugyanakkor reálisabban tudná megállapítani az ingatlanadó értékét, amiből a polgároknak származna hasznuk. „A telkek és lakások után fizetendő adó az ingatlan értékének 0,1 százaléka. Jelenleg azonban nincs objektív viszonyítási alap az ingatlanárakhoz. Az utóbbi években az adók folyamatosan emelkedtek, ez azonban nem törvényszerű. Ha nő a piac, akkor lehet adót emelni, ha azonban nem, akkor akár csökkenteni is lehet az adót” – mondta az alpolgármester, aki a piaci szereplők társulásaként képzeli el az ingatlantőzsdét.
A városatya szerint az ingatlantőzsde olyan központi és nyilvános adatbázis lenne, mely a kincses városi és Kolozsvár környéki ingatlankereskedelemre vonatkozó információkat tartalmazná. Az adatbázisban nemcsak az eladásra kínált ingatlanok – lakások, telkek – árai és azok jellemző adatai szerepelnének, hanem a város különböző övezeteire vonatkozó városrendezési tervek is. Ily módon a potenciális vásárló képet alkothat arról, milyen irányba fog fejlődni az a környék, ahova költözni szeretne. A László Attila által elképzelt intézmény nem tőzsde a szó szoros értelmében. „A tőzsdén homogén árukkal kereskednek, két egyforma ingatlan pedig nincs. Ha műszaki paramétereiben tökéletesen egyforma is két lakás, az észak vagy déli fekvés, a csendes vagy zajos szomszéd már különbözővé teszi őket. Az ingatlantőzsdén ezért nem lehetnek egységes árak. A rendszer úgy működne, hogy minden egyes ingatlanközvetítő betölti az ajánlatait az adatbázisba. Ha két ajánlat megfelelően közeli, akkor a két bróker leül tárgyalni” – magyarázta az egyetemi adjunktus. Juhász Jácint dékánhelyettes elképzelése szerint az ingatlantőzsde részvénytársaságként működne, melynek társtulajdonosai az önkormányzat és az ingatlanközvetítő ügynökségek volnának. Az intézmény lelke egy komplex informatikai rendszer volna, de rendelkezne székhellyel és alkalmazottakkal is, utóbbiak a rendszer működését felügyelnék. Az ingatlantőzsde kezelési díjat számítana fel a nyújtott szolgáltatások fejében, ami lehetővé tenné, hogy önfenntartó legyen. Juhász Jácint bízik benne, hogy az ingatlanközvetítők vevők lennének az ötletre, hiszen az ingatlantőzsde megkönnyítené a munkájukat, átláthatóvá tenné a piacot.















