8 év után először idén nem adnak át új autópályát
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
2002 és 2008 között egyetlen esztendő sem múlt el úgy, hogy ne bővült volna a gyorsforgalmi úthálózat – hívta fel a figyelmet cikkében az Index. Az idei évre egyetlen átadást terveztek, de azt jövő év júniusára halasztják.
Míg a tavalyi évben még 78 kilométernyi autópálya átadására került sor, addig idén a korábban tervezett 6,7 kilométer sem sikerül majd. Az M43-as autópálya Szegednél épülő szakaszát ugyanis november 30. helyett legkorábban 2010. július 30-án adják át a forgalomnak. Legalábbis a határidő-módosítási kérelmet erre vonatkozóan tegnap benyújtotta a beruházó. Most azt vizsgálják, hogy megalapozott-e a kérés, s kötelezhető-e kötbérfizetésre a konzorcium.
Arról már nyáron lehetett hallani, hogy műszaki probléma hátráltatja a munkálatokat. A Délmagyarország arról számolt be korábban, hogy a szegedi északi városrész vízellátását biztosító vízvezeték veszélyben van, mivel a sztráda töltése túl nagy nyomással nehezedik a talajra, így elmozdíthatja a vezetéket. A megoldást egy speciális védőfal jelentené, azonban ezt csak azt követően lehetne megépíteni, ha megvárják a töltés tömörödését. Ez viszont hónapokat vesz igénybe, ráadásul bizonyos földmunkákat a tél beálltával már nem lehet elvégezni.
Emiatt az is elképzelhető, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöknek nem sikerül átadnia egyetlen autópályát sem hivatali ideje alatt, pedig elődjei közül ez egyedül Boros Péternek nem sikerült. Tavaszra készülne el az M6-os Dunaújváros és Szekszárd, valamint Szekszárd és Bóly közötti szakasza, de a lap szerint elképzelhető, hogy ezek a szakaszok sem készülnek el időre.










