A fiatalok eltűntek a lakáspiacról, a középkorúak vásárolnak
Címkék: ingatlanpiac, panel | magazin összes címke »
Alig építkeznek az emberek, csökkentek a lakásárak, átrendeződőben az ingatlanpiac – értékelte a helyzetet cikkében a Vas Népe, mely a szombathelyi lakáspiac tendenciáit vizsgálta.
A gazdasági válságot a hazai ingatlanszektor sem úszta meg, a tavalyi évhez képest tizedére esett vissza a kereslet. Szombathelyen és környékén is jelentősen átrendeződött a piac. Az egyik helyi ingatlaniroda vezetője a lapnak elmondta, hogy jelenleg inkább a középkorúak vesznek ingatlant, leginkább kisebb lakásokat. A fiatalok alig jelennek meg a piacon. A válság kirobbanása után megnőtt a kereslet a kisebb alapterületű, téglaépítésű ingatlanok iránt, sokan azokba mentették megspórolt pénzüket.

A városban csökkent az ingatlanok ára, ahogy vidéken is. Sokan most várakozó álláspontra helyezkedtek a szakember megítélése szerint, főképp ami az újépítésű ingatlanokat illeti. A szocpol megszűnése is negatívan hatott a piacra, csökkent az építkezések száma.
Azt is elmondta, hogy egy kisebb lakást már 5-6 millió forintért vehetünk a városban, persze nem mindegy, hogy hány szobás, központi vagy egyedi fűtés van a lakásban, mint ahogy az is fontos szempont, hogy panellakásról vagy téglaépítésűről van szó.
Általánosságban nem beszélhetünk árcsökkenésről, hiszen a panelek ára nagyobb mértékben csökkent. A piac nem fagyott be teljesen, csak a vevők most már nem 100-200 ezer forinttal vágnak bele a lakásvásárlásba, hanem 20-30 százalékos önrésszel.















