Teljesen átalakulhat a Hősök tere
Címkék: Budapest, ingatlanpiac | magazin összes címke »
A Hősök tere teljesen átalakulhat a Szépművészeti Múzeum kibővítésével, amely a fiataloknak hamarosan cool lehet majd – derült ki abból az interjúból, melyet a FigyelőNet készített Baán Lászlóval, a múzeum főigazgatójával, aki újabb 5 évre kapott megbízást a vezetésre. Korábban a térszint alatti beruházás indulását idén őszre ígérték.
A főigazgató azonban nem tudta megjósolni, hogy az első kapavágást ténylegesen mikor tehetik meg. Már hónapokkal ezelőtt elindult a kivitelezést előkészítő közbeszerzési eljárások folyamata, túl vannak a bonyolítói pályázaton, és most készül a kivitelezési tender kiírása. A bővítést 90 százalékában uniós forrásból finanszírozzák, így az EU-tól több mint 3 milliárd forintot kapnak.
Mint a lapnak elmondta, a térszint alatti új épületszárnnyal a Szépművészeti teljes komplexuma végre egyenrangúvá válhat nagy európai társaival, ahol az ehhez hasonló fejlesztéseket már többnyire véghezvitték. Úgy véli, hogy ezek a 100-150 éves klasszicizáló múzeumépületek a lezajlott érdemi fejlesztések, bővítések nélkül ma már alkalmatlanok lennének a XXI. századi múzeumlátogató közönség igényei szerinti működésre. Ezekbe a múzeumokba még nem terveztek például éttermet, gyermekfoglalkoztatókat, múzeumi boltot, előadótermet, sőt legtöbbször még időszaki kiállítótermet sem.

A főigazgató egyébként azt is javasolta, hogy a téren a közlekedést is alakítsák át, illetve a Hősök terét pozicionálják át. Mint mondja, a Hősök tere egykor sétatér volt. Budapest egyik legszebb teréről van szó, amelynek ráadásul különleges szimbolikus jelentősége is van. Úgy véli, hogy az átmenő gépkocsiforgalmat itt meg kellene szüntetni. Szerinte abszurd, hogy egy autópálya, az M3-as ide torkollik be, a város szívébe.
A teret a gépkocsiforgalom kis szigetekre szabdalja: a Műcsarnokot, a középső részt a királyszobrokkal és a Szépművészetit. Ha az átmenő forgalom megszűnne, akkor a budapesti nagy kelet-nyugati kulturális tengely, amely a Budai Vártól indul és a Hősök teréig tart, itt méltó végpontot nyerne. Úgy véli, hogy egy olyan mediterrán jellegű hangulat teremtődhetne itt, mint például Rómában a Spanyol lépcsőnél, s ez a gyalogosoknak visszanyert Hősök tere, kiülő teraszokkal, sétáló családokkal sokkal vonzóbbá válna a mostaninál.










