Hol épül az új Budaörs?
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Maglód, Vecsés, Ecser, Pécel, Gyömrő környékén főként ipari, logisztikai, kisebb részben lakáscélú és turisztikai beruházások indulhatnak a következő években – számolt be cikkében az [origo]. M0-s körgyűrű keleti szektorának átadása óta nagyszabású terveket jelentettek be az ingatlanfejlesztők ezekre a részekre. Budaörs térségéhez hasonló gócpont kialakulása azonban távoli álom csak.
A logisztikai fejlesztéseket egyébként nem csak az M0-ásra alapozzák, hanem a közeli Ferihegyi repülőtérre is, valamint arra, hogy a közeljövőben alighanem felértékeli a külső logisztikai helyszíneket a fővárosi behajtási engedélyek ellenőrzésének küszöbön álló szigorítása, illetve az esetleg emelkedő behajtási díj.
A térségben nemcsak logisztikai központokat húznak fel, hiszen az Elaphant Holding a XVII. kerületben 400 lakást fejleszt, de Maglódra és Gyömrőre is több ezer lakást tervez a cég, 4-6 lakásos társasházakban és sorházakban. Ezen túl egy eddig meg nem nevezett helyszínen pedig wellnessközpont építését fontolgatja.
A helyi vállalkozók reményei szerint a térség olyasféle fejlődésen mehet keresztül, mint Budapest túlsó felén az M1-es és M7-es sztrádák közelségéből rengeteget profitáló Budaörs és vonzáskörzete. Sok szakértő azonban máshogy látja. A fejlesztéseket visszafogják a jelenlegi kedvezőtlen körülmények, de Pusztai Andrea, a Colliers nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég vezető tanácsadója arra is felhívja a figyelmet, hogy a Ferihegyi repülőtér forgalma nemzetközi összehasonlításban csekélynek mondható, így erre nem lehet alapozni. Vonzó lehet viszont az M0 új szakasza, melyen könnyen elérhető az M5 és az M3 is, valamint a négyes út jövőbeni fejlesztési kilátásai – tette hozzá.
A telekárak többnyire jól mutatják egy-egy környék fejlettségét, és a keleti agglomeráció egyelőre alaposan elmarad a nyugati szektor árszínvonalától – mutatott rá a szakember, aki megjegyezte, hogy Szigetszentmiklóson és környékén, már sokkal inkább közelítenek az eladási árak a nyugati agglomeráció szintjéhez.
A környék lakáspiacával kapcsolatban a péceli Otthon Centrum-iroda vezetője, Gál Krisztián elmondta, hogy a fellendülésre még sokat kell várni. Az árak 10 százalékkal estek errefelé, a fejlesztők pedig óvatosak: már nem elégszenek meg azzal, hogy a leendő lakások felét eladják, mielőtt belevágnának az építkezésbe. Az érdeklődés valamelyest nőtt errefelé az utóbbi időben, ha az árakon ez nem is látszik meg – jegyezte meg Szalay Péter, a Duna House vecsési irodájának munkatársa. Mindenesetre a telkek tartani látszanak az árukat – tette hozzá.















