Kerékpárút a megszűnt vasútvonalak helyén?
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
Az M6-os egyik sztrádahídja alatt húzódó, Pécsvárad és Palotabozsok közt futó vasútvonalat a MÁV 2005-ben még nem tekintette megszűntnek, ezért nem is járult hozzá, hogy felszedjék ott a sínt az autópálya építők. 2008-tól viszont megszűntnek nyilvánította a vonalat, vagyis feleslegesen épült a híd. Ha már elkészült felette a híd, akkor Véménd polgármestere szerint kerékpárutat lehetne építeni a vasúti sínek helyére.
Miközben az autópályához hidat kellett építeni, addig 2005-ben 3 kilométerrel arrébb, a bozsoki elkerülő megépítéséhez engedélyezte a MÁV, hogy felszedjék a síneket – hívta fel a figyelmet a bama.hu. Váradi János, Véménd polgármestere szerint amiatt járult hozzá akkor ehhez ideiglenesen a MÁV, mert ha mégis szükséges lett volna, az elkerülő és a vasút találkozásánál egy sorompós vasúti átkelőt könnyen kialakíthattak volna.
A polgármester ugyanakkor örül, hogy a sztráda a megszüntetett vasutat szintbéli eltéréssel keresztezi, mert így megvan a lehetősége annak, hogy az egykori vasúti pályaszakaszon kerékpárutat építsenek. A tervezett fejlesztésre az unió következő, 2013 utáni költségvetési ciklusában szeretnének támogatást szerezni.










