Ismét a félelem az úr, 222 fölött a svájci frank
Címkék: hitel, HUF, pénz és jog | magazin összes címke »
Kiújultak az európai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak, a forint mutatja a legkevesebb erőt a régiós devizák között. A svájci frank 222 fölé drágult.
Makroadatokban szegény a mai nap, a nyáron háttérbe szorult európai problémák azonban felszínre kerültek: ezúttal a befektetők újra az európai államadósságokra, és ezen keresztül az európai bankrendszerre fókuszálnak.
A hajnal óta tartó eurógyengülés annak tudható be, hogy a nemrég készített európai bankok stressztesztjeinek eredménye figyelmen kívül hagyja, hogy az adott bank milyen ország, és mekkora mennyiségű állampapírjával rendelkezik – mondta Karsai Péter, a Commerzbank treasury munkatársa. Tehát az akkor jónak mondott eredmények ennek fényében lehet, hogy mégsem olyan jók, sőt. Az öreg kontinens 10 legnagyobb bankja pedig komoly tőkeemelést kell végrehajtson, ha életbe lépne az új Basel III-as követelményrendszer – tette hozzá Karsai Péter.
Előszedték a befektetők a nyár közepi európai banki stressztesztet, mely a mostani értékelés szerint már túlzóan optimista volt – mondták el a Raiffeisen szakemberei. A Wall Street Journal saját elemzőire hivatkozva azt írja, alulbecsülte a teszt a kockázatokat. A szakértők hozzátették, hogy nagy megrökönyödést okozott a piacon az is, hogy a német banki szövetség szerint ahhoz, hogy a német bankok teljesíteni tudják a Bázel III-as követelményeket, hozzávetőleg 105 milliárd euró tőke bevonására lesz szükségük. Mi több, a hírekben újra felütötte magát Görögország, amelynek bankrendszere eszközarányosan már hozzávetőleg 20%-ban részesül az EKB segítségeiből, és amelynek betétállománya az év elege óta több mint 10%-al csökkent – tették hozzá a Raiffeisen devizásai.
A kockázatkerülés az euró-svájci frank kereskedésében is nyomon követhető, a devizapár kurzusa kevesebb mint fél százalékra van az augusztus 31-i mindenkori mélypontjától. A másik hangulatindikátor, a dollár-japán jen ellenben újabb mélypontra került, az új rekordot kevéssel 83,5 fölött érte el a devizapár – ilyen erős jen árfolyamot 1995 nyarán regisztráltak utoljára. Az európai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak kiújulása az EUR/USD kereskedésében a dollárnak kedvezett, az 1,275 körüli jegyzések a tegnapinál egy százalékkal erősebb zöldhasút jelentenek.
Az eurót a tegnapinál két forinttal drágábban, 286 fölött adják a devizapiacon, a dollár viszont több mint 3 forinttal drágult, délután 224 forint fölött kereskedtek az amerikai devizával.
A CHF/HUF árfolyama ismét csúcsközelben van, egy svájci frankért több mint 222 forintot kértek délután a devizapiacon. Ez közel négy forintos ugrást jelent és alig marad el a 223 fölötti rekordtól.
Feliratkozom a HUF hírlevélre »














