Nem adja alább a forint
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A magyar fizetőeszköz továbbra is tartja erejét, miután a hét első napján is optimista volt a piac, és nem csökkent a kockázatvállalási hajlandóság.
Ez a hét ott kezdődött, ahol az előző véget ért: a forint és a régiós devizák kitűnő erőben vannak. Az EUR/HUF árfolyam reggel egészen 265,2-ig csökkent, ezt a szintet azonban nem tudta áttörni és rövid időre visszatért 266 fölé, majd fél 4-kor 265,56-ös kurzust regisztrálhattunk. A svájci frankkal szembeni árfolyam a nap során a 181-182-es sávban oldalazott, délután 181,62 forintot kellett adni egy frankért. Eközben az euró folytatta erősödését a dollárhoz képest, ma egészen 1,37-ig emelkedett a kurzus, délutánra 1,3666-on állt az árfolyam.
“A fundamentális megfontolások óvatosságra intenek” – mondta a forint erősödéséről Taraczky Andrej, a Buda-Cash devizaelemzője. “Részint a választásokat övező bizonytalanság okán, részben a háttérben meghúzódó görög válság miatt. Azt is észre kell venni, hogy a forinterősödés korántsem volt olyan mértékű, mint ami a tőzsdei optimizmusból, vagy akár csak a BUX mozgásából következett volna. Arról nem is szólva, hogy a negatív hírekre érzékenyebben reagál a forint, mint a piaci optimizmusra, ezért elképzelhető, hogy kedvezőtlen adatok esetén jelentősebb felpattanás következik. Érdekes módon a technikai elemzés oldaláról nézve a további forinterősödés tűnik esélyesnek. A következő megálló 264 forintnál húzódik, s ez alatt már a 258 forintos euróig nyílik árfolyam mélység. Ráadásul éppen egy éve láthattuk a nevezetes 317 forintos csúcsot, amely óta folyamatosan erősödött a forint.”
Feliratkozom a HUF hírlevélre »














